Tverdota György - Veres András (szerk.): Testet öltött érv. Az értekező József Attila (Budapest, 2003)
Föggelék
199 ganikus lírai kód” (27.) lép érvénybe. Az anorganikus kompozíció példaműve Kulcsár Szabó szerint József Atdla Eszmélete. Itt és másutt a képi építkezés anorganikussá válik, „»dehumanizált« poetológiai eljárások” (27.) ütik föl a fejüket, de-naturalizálódnak a lírai kódok, fölértékelődik a kontingenciák műalkotásképző funkciója, amelyek szerint „a vers alakzata mindig »másként is lehetséges«”. (31.) A szerző saját és tanítványai egyik legfontosabb eredményének azt tartja, hogy működésük eredményeként J ózsef Attila életművében feltárulnak „az egységes jelentésképzésnek ellenszegülő nyelvi struktúrák véletlenszerűségei, szabályozhatatlan szemantikai viselkedése” (16.), napfényre kerül „az egységes jelentésképzésnek ellenszegülő diszjunktív figurativitás”. (17.) József Attilánál megjelennek a „fragmentum jellegű eljárások”, (31.) érvényesül „a modulszerű áthelyezhetőség elve”, „önállósult szövegegységek” (37.) cirkulálnak az életműben. Ezáltal megkérdőjeleződik „a tökéletességében változhatatlan műalkotás kultikus státusza”, „hitelüket vesztik” „a mű egyszeriségének képzetei.” (30.) Csupán ízelítőt tudtam adni a későmodern költői paradigma koncepciójának József Attila jellemzése kapcsán felmerült „poetológiai” mozzanataiból, a líra új diszkurzív modelljeinek legfontosabb jegyeiből; sem teljességre, sem rendszerességre nem törekedtem. Számbavételük talán elégséges lesz a József Attila-kutatás megelőző Ízületét tárggyá tevő kulcsári kritika megértő felidézéséhez. Mivel, mint láttuk, e koncepció szerint a későmodern lírai mű értelmezése során szigorúan meg kell maradnunk a „nyelviirodalmi jelentésképzés” körében, minden, a mű keletkezésének vagy magának a szövegnek magyarázata érdekében a külső vagy belső (lélektani) indítékokra, körülményekre vetett kutató tekintet az elemzett mű „depoetizálás”-ának (17.), egyfajta „biografista” (25.) beállítottságnak bűnében marasztaltatik el. Hasonlóképpen „grammatizáló értelmezés” (17.) gyanánt bélyegeztetik meg az olyan magyarázat, amely eszmetörténeti szempontokat von be a költői szöveg magyarázatába. A tanulmány külön kritikai figyelmet szentel annak a felfogásnak, amely József Attilát szerinte meg nem engedhető módon „egyfajta neoklasszicista-újrealista alkotásmód” (17.) kontextusába helyezte. Kulcsár Szabó az életmű és életpálya eddigi mélylélektani megközelítéseit (talán kivételekkel) „a József Attila-lírán élősködő pszichoanalitikus reflexiók” (23.) minősítéssel intézi el. A menet közben gyakorolt kritikai ítéletek a gondolatmenet egy-egy csomópontján általánosabb, a jelenlegi József Attila-kutatás egészét illető, karikaturisztikus elrajzolásokat sem nélkülöző megállapításokba futnak össze. A kötet előszava még kíméletesebben fogalmaz: „A József Attila-újraolvasás legutóbbi markáns szakaszát elsősorban a kultusz-, kór-, párt-, kiadásvagy eszmetörténeti érdeklődés határozta meg, az 1980-1990-es évek legjelentősebb eredményei - néhány fontos kivételtől eltekintve - az életmű hozzáférhetőségének ezeket az inkább külsőnek nevezhető feltételeit segíA JÓZSEF ATTI LA- KUTATÁS DILEMMÁI