Tverdota György - Veres András (szerk.): Testet öltött érv. Az értekező József Attila (Budapest, 2003)
Föggelék
A JÓZSEF ATTILA-KUTATÁS DILEMMÁI 201 Miután megszemléltük magunkat a Kulcsár Szabó Ernő által elénk állított tükörben, s a látványt nem találtuk éppenséggel hízelgőnek, elmondjuk, hogyan látjuk mi a József Attila-kutatás helyzetét és perspektíváit. A választ érdemes a gondolatmenet első felének logikáját követve felépíteni. A „Szétterült ütem hálója" című tanulmányt nyilván úgy kell tekintenünk, mint az új típusú, érvényes, termékeny József Attila-kutatás egyik reprezentatív teljesítményét. Az írással szemben az első kifogásom az, hogy a szei'zőt láthatóan nemigen érdekli a költői teljesítmény, hanem - mivel a műveket csupán illusztrációnak szánja - csak arra figyel, ami azokban az ő líraelméleti koncepcióját és költészettörténeti vízióját látszik igazolni. Mivel csak illusztrációról van szó, nem riad vissza az erőszakos, torzító „értelmező” műveletektől. József Attila értekező prózájából, szövegösszefüggésükből például önkényesen kiemel olyan mondatokat, amelyekkel igazolhatja egy-egy kijelentését, holott ezek saját kontextusukban szemlélve egészen másról beszélnek. A bergsoni intuíció és értelem együttműködésére visszavezetett „eszmélet”-meghatározásommal vitatkozva az Ihlet és nemzet egy helyét hozza föl, amelynek okfejtése - úgymond - ellentmond az én visszavezetésemnek, „amikor [József Attila] az értelem nyelvi korrelátumáról, a fogalmiságról azt állítja, hogy az soha sem olvadhat egybe (azaz: nem szintetizálódik) az intuícióval”. Csakhogy - ha már ebben a kérdésben állást foglal - illene tudnia, hogy az Ihlet és nemzetben használt, crocei eredetű intuíciófogalomnak csak a hangalakja esik egybe a bergsoni fogalommal. Croce a fogalom nélküli szellemi megismerést érti rajta, Bergson viszont az ösztönre épülő, kivételesen mély belátás pillanatait nevezi ezzel a terminussal. A szakszó kétféle József Attila-i használata között öt év telt el. Az persze érthető, hogy a szerző a költő olyan gondolatait vagy költeményeit gondosan elkerüli, amelyek esetleg cáfolnák vagy gy engítenék előfeltevéseinek érvényét. Kötve hiszem például, hogy a költőnek a remekmű megváltozhatatlanságáról vallott, „a mű világának minden pontja archimédeszi pont”3 kijelentésben kicsúcsosodó, a szakirodalom által székében idézett felfogása felhasználható lenne „a tökéletességében változhatatlan műalkotás kultikus státusáéval (30.) hadakozó Kulcsár Szabó-féle álláspont alátámasztására. Az anyagon történő erőszaktételhez azért kell folyamodnia, mert költészettörténeti víziója nem illeszthető rá József Attila életművére. A ludas ebben az a kilencvenes évek elején kiötlött elgondolás, amely szerint a húszas és harmincas évek fordulóján költészettörténeti paradigmaváltás ment volna végbe, s amelyet ideje lenne végre az irodalomtörténeti legendák lomtárába helyezni. Ilyen radikális fordulatnak nyomát sem találni. Ha azt hinném, hogy a kérdés a szójátékok szintjén megnyugtatóan elrendezhető, ' Irodalom és szocializmus, in JÓZSEF Attila Összes Művei, III, Bp., Akadémiai Kiadó, 1958, 92.