Tverdota György - Veres András (szerk.): Testet öltött érv. Az értekező József Attila (Budapest, 2003)
Föggelék
A JÓZSEF ATTILA-KUTATÁS DILEMMÁI 209 kritikai megjegyzésre ad okot. Az Allegorizáció és jelcserélgetés József Attilánál* című tanulmány szerzője az idegen terminusok iránti előszeretetével és a magyar szakszókincs szinte kényszeres meggyötrésére való hajlamával tűnik ki. Előbbire a legszemléletesebb példát alighanem a konkrét helykijelölés megnevezésére szolgáló kifejezés szükségtelen megkettőzése nyújtja. Amikor szövegében a „deiktika” terminust olvassuk, zavarba jövünk, nem tudván eldönteni, hogy itt a hangalak variálása a deixissel rokon, de attól eltérő helykijelölési mód elkülönítésére szolgál, kiaknázva az olyan jelentésmódosulást, amilyen például a didaktika és a didaxis között jött létre? Avagy a deiktika szó jelentése teljesen egybeesik - a szövegben ugyancsak megjelenő - deixisével? Ez utóbbi esetben a hangalak variálása csak a jámbor olvasó összezavarására való. Az olyan szószörnyetegek és nyakatekert fordulatok pedig, mint a „megkérdőjelezetlenség” (122.), „támaszkodható” (123.), „metaforológia” (124.), „az allegorikus lírai jelenetezés hogyanja zárja ki” (125.), „objektiválódottabb” (128.), „fragmentarizálás” (130.), „a szöveg eme implicit brizúrája” (131.), „az olvasásba mintegy a jövő felől is beíródik a parcialitás mozzanata” (139.) stb., stb. - nem kívánnak kommentárt. Ezek a tüneti rendellenességek mélyebb problémákra hívják föl a figyelmet. Lőrincz Csongor meglehetősen méltánytalan módon jelenti ki, hogy „a különböző motívumok, jelelemek, emblémák, szintagmák cirkulációja a versek között [...] a puszta regisztráláson túl ez utóbbi poétikai sajátosság nemigen kapott elmélyült figyelmet a recepcióban” (122.), azaz a módszert, amellyel tanulmányában az életművet vizsgálja, előzmény nélkülinek állítja, s csakugyan, a József Attila-kutatás egyik legfrekventáltabb, sok látványos eredményt produkáló gyakorlatának, a motívumkutatásnak az örököseként nem is hivatkozik előzményekre. Pedig a József Attila-kutatás egyik első eredménye, Bóka László Esszé és vallomása, már 1946-ban hasonló feladatra vállalkozott.5 6 A szűkebb értelemben vett motívumkutatás kezdeményezője Tamás Attila volt. Széles Klára „Minden szervem óra” című könyvében kapcsolódott ehhez az irányhoz, s figyelmét igen érdekes módon a húszas évek termésére koncentrálta. Majd Tamás Attila tanítványa, Szigeti Lajos Sándor egész monográfiát szentelt a kérdésnek, nagy erőfeszítéseket téve a motívum fogalmának meghatározására, és ennek segítségével alakított ki egy tipológiát a József Attila-versek csoportosítására. S még hosszan sorolhatnám a hasonló érdeklődésű tanulmányokat. Lőrincz Csongornak természetesen szíve joga ezeket az írásokat korszerűtlenségben, felületességben elmarasztalni, de nem takaríthatja meg az 5 A Lőrincz Csongor tanulmányából vett idézetek lapszámát az idézetek végén zárójelben adom meg. 6 Bóka László, József Attila. Esszé és vallomás, in Uő, Arcképvázlatok és tanulmányok, Bp., Akadémiai Kiadó, 1962, 209-267.