Tverdota György - Veres András (szerk.): Testet öltött érv. Az értekező József Attila (Budapest, 2003)
Föggelék
212 TVERDOTA GYÖRGY nyos”, Németh G. Béla nyújtotta értelmezése mellett, amely a verset a kései időszembesítő, létösszegző líra példájaként mutatja fel. Ugyanígy, a kötetben olvashatóval szemben a „hagyományos”, 1959-es értelmezést részesítem előnyben a két interpretáció közül, amelyeket Kabdebó Lóránt az Ars poetica című versről készített. S nemcsak azért, mert a korábbi értelmezéshez egykori személyes (tanítványi) emlékek fűznek, hanem azért is, mert vizsgálódásában Kabdebót akkor még nem befolyásolta az a mesterkélt, a történeti anyag természetétől messzire elrugaszkodó elméleti konstrukció, amely most a következő megállapítást íratja le vele: „a vers poétikai értékét az jelentheti, hogy mindezt kétszeres paradigmaváltás megvalósításával végrehajtott dupla esztétikai korszakküszöb átlépésével éri el [József Attila].”7 A korábbi elemzés értékét természetesen nem az a célelvű, ideologikus szempontrendszer adja, amelytől a szerző később joggal kívánt megszabadulni, hanem a költemény iránti természetes, megértésre törekvő érdeklődés. Ezzel szemben a kötetbeli értelmezést egy prekoncepció tűzzel-vassal való keresztülvitelére törő voluntarizmus jellemzi. A költeményt másutt én is részletesebben elemzem, s ott szembesülök Kabdebó elgondolásával, ezért a részletkérdésekre most nem térek ki. Pályám során számtalan írást olvastam József Attiláról, s nagy részükből - akár egyetértve, akár vitatkozva - tanultam. Amit a költőről írok, abban már nem tudnám elkülöníteni a másoktól kapott, továbbgondolt ismereteket attól, amit magam adtam ehhez a tudáshoz. És ez így van rendjén. A vizsgált kötetben is sok olyan publikáció van, amelyek segítenek, akár egy hajszálnyival is, továbbvinni a József Attila-kutatást. Ezekkel a szerzőkkel és írásokkal, akikkel és amelyekkel sok ponton éppúgy nem értek egyet, ahogyan ők sem osztják az én felfogásomat, itt nem foglalkozom. Annak a nyugtalanító tapasztalatomnak akartam írásomban hangot adni, hogy az utóbbi időben felgyülemlett a József Attiláról írott dolgozatoknak egy olyan korpusza, amellyel nem tudok mit kezdeni, s amely nem ad esélyt a József Attila-kutatás folytonosságának fenntartásához. Valóban, mintha Janzer Frigyesnek lenne igaza, mintha lenne egy másik személy, akit szintén József Attilának hívnak, de aki nem azonos azzal a költővel, amilyennek őt eddig kutatók és olvasók, tanárok és diákok ismerték. Az „újraolvasó” kötetnek azt a hányadát, amely ebben a szellemben készült (beleértve az Előszót és a „Szétterült ütem hálója " című bevezető tanulmányt) sikertelen kísérletnek tartom a költő életművének elemzésére. Ugyanakkor a kötetnek fontos kritikai tanulságai is vannak a József Attila-kutatás egésze számára. Kulcsár Szabó kritikai megállapításaiban és javaslataiban, illetve tanítványainak problémafölvetéseiben számos olyan pont 7 Kabdf.bó Lóránt, A klasszikus irodalom esélye a dialogikus poétikai gyakorlatban, in Tanulmányok József Attiláról, i. m., 215-216.