Tverdota György - Veres András (szerk.): Testet öltött érv. Az értekező József Attila (Budapest, 2003)
"A gondolat maga"
TESTET ÖLTÖTT ÉRV 43 ban testesül meg. Stoll Béla hívja föl a figyelmet rövid közleményében, hogy a Téli éjszaka „7-9. sora szinte parafrázisa a Gondok kereplője című Babitsvers kezdetének: »A lég / finom üvegét / megkarcolja pár hegyes cseijeág«, illetve »A csupasz fák csúcsa mint tűk hegye bök be / az égi flanellba.« Ez volt az a vers, amelyet a hírhedt kritikában József Attila hosszasan elemzett mint Babits tehetségtelen, rossz költő voltának kirívó példáját.”19 Stoll Béla nem mondja ki, de egész írása azt sugallja, hogy ez a parafrázis is ama gesztusok közé tartozik, amelyekkel J ózsef Attila a megbántott Babitsot engesztelni próbálta. Ezt a beállítást a legkevésbé sem akarom vitatni, de hozzáteszem, hogy költőileg, érdeme szerint ez a parafrázis egyenes folytatása és logikus kiegészítése annak, amit a „tárgyi-kritikai tanulmányban” elkezdett: ugyanazzal sértett akkor, amivel most engesztel. A [Magad emésztő...] utolsó sora szerint: „s én bosszankodnék, de nem mondanám”. A pamfletben József Attila parafrazeált, és megmondta a magáét. Most is ugyanazt teszi, de nem mondja. A Babits-kritikában József Attila így bosszankodik: „a szakasz majdnem csecsemő-képzetet ád. De te jóságos ég! csecsemő, akiből tűk merednek ki?”20 A csecsemőképzetet a szakasznak ezekből a soraiból olvassa ki: „Az Isten a földet hóba és ködökbe / puhán becsavarta...”. Magam részéről úgy vélem, hogy József Attila kifogása aligha kivédhető, a Babits-strófából valóban hiányzik az a szigorú gondolati és szemléleti egység, amelyet József Attila a verstől általában, saját versétől meg különösen megkövetelt. Ebből a - valóban tárgyi-kritikai - szempontból a [Magad emésztő...] egyébként semmit sem von vissza; csak azt bánja, hogy Babitson olyasmi miatt verte el a port, amin az belsőleg már magától is túljutott.21 A pamfletben József Attila a Babits-versszak két „javított” változatát is adja, hozzátéve, hogy „Rossz ez így is”, de „legalább a szemetét kisöpörtük”.22 A szemét: a tűként a flanellba bökő facsúcsok képe, amelyhez nem nyúl hozzá, hanem egyszerűen kihagyja az általa adott két parafrázisból. Ha ezek után vizsgáljuk, hogy a Téli éjszakában hogyan nyúlt hozzá, sorolhatjuk az eltéréseket: nem fa, hanem cserje; nem hó és nem köd, hanem levegő; nem puha flanell, hanem kemény üveg; nem bök, hanem karcol. A különbség nagyobb már nem is lehet. Vagyis lehet, mert ez már egészen József Attiláé, a rá jellemző lélegzetvétellel: azzal például, hogy a karcolás itt - miután a „Csendes vidék” mondatra következik - átvezet vala19 Stoli. Béla, Babits-hatások József Attilánál, Irodalomtörténeti Közlemények 97 (1993): 58-59. 20 József Attila, Tanulmányok és cikkek 1923-1930. Szövegek, szerk. Horváth Iván et al., Bp., Osiris Kiadó, 1995, 224. 21 „Botot faragtál, ábrákkal tele, / Beszélt a nyele, / aztán meguntad. így volt? / S eldobtad [...]/ Én felvettem és rádhúztam vele.” 22 Uo.