Vasy Géza: Kormos István - Kortársaink (Budapest, 2002)
Az első kötet (1944-1947)
sem az avantgarde alkotóival nemigen találkozhatott a diák, így számára akkor az 1920-as, 1930-as évek újnépies lírája a megszakítatlan folytonosság újabb állomásának is látszhatott. Ugyanakkor - főként a 17 éves korában már bizonyosan ismert József Attila-verseknek köszönhetően -, ha közvetetten, de mégis - tapasztalatai lehettek a huszadik század első évtizedeinek költői forradalmairól. S talán nem sokkal később már Adyt is olvasott. A Teleki téren ötven fillérért, egy-két pengőért vásárolt s jó érzékkel kiválasztott verseskötetek alapozták meg Kormos István líraismeretét. Természetes, hogy legelőször azokra volt leginkább fogékony, akiknél önnön sorsával hasonlóval szembesülhetett: „...gondold el, hogy ötven fillérért a Medvetánc-ot meg tudtam venni, és nagyon hamar kívülről tudtam a Medvetánc verseit. De akkor én még nem gondoltam ám, hogy valaha verset fogok írni, sőt engem el is keserített József Attila, mert úgy éreztem, hogy mindent megírt, amit nekem kellene megírnom. Amikor aztán évekkel később elkezdtem verset írni, ezzel a nagy árnyékkal kellett nekem megküzdenem, mert a legszemélyesebb József Attila-versek, amik látszólag csak az ő életére érvényesek, úgy hangzottak előttem, mintha egyenesen rólam szóltak volna. (...) Az árvaságunkat éreztem azonosnak, a szegénységet és a világ, ami az én kamaszkoromban körülvett, ugyanaz, - már az érett férfi József Attilát ugyanaz vette körül.”234 Az árvaság és a szegénység József Attila-sors, s tágabban: tipikus magyar költő-sors. Ezzel viaskodott - főrang létére már Balassi Bálint, aztán Csokonai, Petőfi. Aki nem volt szegény, az is árva lett, magányos, meg nem értett. Eleinte nyilván nem ez az ontológiai szinten is értelmezendő élménykor ragadta magával az ifjú költőt, hanem a rokon életutak sorozata. A tényleges apátlan-anyátlan árvaság, a szegénység, a kiválás szinte lehetetlen volta. Ezért is fedezte fel József Attila mellett Erdélyi Józsefet, Sinka Istvánt, Illyés Gyulát, sőt a pályakezdő Gellért Sándort is. Maga Kormos nevezte első versét, az Eltűntek az égbent Erdélyi-utánzatnak.235 Való igaz, ez s a többi korai vers szerkezetében, ritmusában, hangvételében rokon Erdélyiével. S az ő verseinek átlagához képest feltűnő a hibátlanul működő arányérzék, a megszerkesztettség, a retorikusság elkerülése az Eltűntek az égben esetében. Ugyanakkor e vers mögött már ott érezhető valamennyire Sinka balladás világa is, amelyet a kötetben a legteljesebben a Három szőke érzékeltet. (Későbbi, erre is utaló címe az átdolgozás után: Irkalap Sinka füzetéből.} A pályakezdő Erdélyi, 65