Vasy Géza: Nagy László - Kortársaink (Budapest, 1995)
Az értékeket teremtő-megőrző lírai-mítoszi hős önarképei
és számos vers - képvilágában nem a társadalom és az ember, hanem a természet és az ember kapcsolata az uralkodó. A képek gyakran a természet tárgyait, lényeit, jelenségeit és sokszor az emberi testet és részeit jelölő fogalmakból épülnek. A Szárnyak zenéje 80 főnevéből 43 a természet, 10 az emberi test fogalomkörébe tartozik. E mű az említett József Attila-verstípusnak megfelelően nem szabályos strófaszerkezetű. 71 sorát a költő eredetileg négy, később öt szakaszra tagolta. Az önállósult negyedik versszak azonban szorosan kötődik a rákövetkezőhöz, amelyet viszont máshol, de ketté kell vágnia az elemzőnek. így a mű szerkezetileg öt egységből áll: 5, 16, 17, 18, 15 sorosakból. A rövid bevezető szakasz után tehát közel azonos terjedelmű részek következnek. A versindítás általánosan fogalmaz a természetről, a világról. A többes szám harmadik személyű állítmányok, a ritkán használt elvont fogalom (teremtmények) nyelvileg igazolja ezt. Megjelenik rögtön az időképzet: a nyárvég, de nem közvetlen, hanem szimbolikus értelmével. A nyár és az ősz, az élet és az elmúlás ellentétének sokszor felhasznált képe azonban sajátos tartalommal telítődik: a tudatlan, tehát gyanútlan, sorsukat nem sejtő teremtmények képével. Az évszakok ellentéte s a „tudatlan” jelzőbe rejtett dráma az elmúlással perlő verset ígér. így is van, de jóval közvetettebben a megszokottnál. Az ősz képe csak itt villan fel, s a vers egésze nem az ősz, hanem a nyár „fele fordult”. A vers jelen ideje a nyár lesz, s az ellentétek a továbbiakban nem a nyár és az ősz között feszülnek, hanem a nyáron belül. Jelentős így a hangsúlymódosulás. Nem az elmúlásra, a befejeződésre, hanem a teremtő, munkálkodó életre összpontosul a figyelem, s e teremtő folyamat drámaisága lesz az ellentétek alapja. Képileg a teremtő és pusztító nyári hőség. A második részben az általános kép konkrétabb. Megjelenik a költő a térben: a nyárvégi mezőn. Az állítmányok is egyes szám első személyűek. De a költő nem cselekszik: szemlél és megítél. Nézi a termő világot, és tudja a törvényt. Ezt azonban nem a higgadtság, hanem az érzelmi hullámzás motiválja. A törvény tudása azt is jelenti, hogy jelen van még az előbbi kettősség: a teremtésé és az elmúlásé. De az énekmondó most túllép e problémán, az „Nem érdekes”, hiszen megmásítani úgysem lehet a halál törvényszerűségét. így most már nem az foglalkoztatja, mi lesz a teremtményekkel sorsuk betöltése után, hanem hogy mi van addig, miképpen lehet és kell tartalommal megtölteni a létezést. 119