Vasy Géza: Nagy László - Kortársaink (Budapest, 1995)
Felsőiszkáztól Farkasrétig
iratban, a Valóságban. Ez a lap az új magyar értelmiség folyóirataként indult 1945-ben, s 1947 tavaszától a NÉKOSZ lapja Lukácsy Sándor szerkesztésében. Ez időben Nagy László már nem titkolta költői ambícióit, mégsem ő, hanem egy diáklány vitte el a verseket a szerkesztőségbe.7 Nyilván a megjelenés, az azt követő újabb publikációk és gyors sikerek is siettették elhatározását, hogy mégsem festő, hanem költő lesz. 1948-ban már a Pázmány Péter Tudományegyetemre iratkozott be magyar-szociológia-filozófia szakra, de a második félévben áttért orosz szakra, hogy Jeszenyint fordíthasson. 1949 könyvnapjára, június elején megjelent első könyve, a Tűnj el fájás, s ezzel végérvényesen eldőlt pályaválasztási dilemmája, az 1948 nyári alföldi táborozáson született elhatározás igazolást nyert. Diákéveiben népi kollégiumok lakója, eleinte szervezője is, szívvel-lélekkel részt vesz a közösségek életében. Itt ismerkedik meg névrokonával, a később B. Nagy László néven ismertté vált kritikussal, pályakezdő képzőművészekkel, majd költőkkel: Juhász Ferenccel, Simon Istvánnal. Előbb a Damjanich utcai, majd a Dózsa György úti kollégium lakója. 1947 őszétől az Andrássy úti Dési Huber István Népi Kollégiumban él, ő kapja a kollégium százforintos ösztöndíját. Bölcsészként a Bajza utcai József Attila Népi Kollégiumba költözik, majd az egyre szigorodó körülményekből kiábrándulva visszakéredzkedik a Dési Huber Kollégiumba. Nyaranta táborozik az Alföldön, a Balaton mellett, Fonyódon, de haza is jár a szüleinek segíteni. Szociológiai felmérésekben vesz részt, inkább a rajzaival. Rendszeresen jár a Győrffy Kollégium előadásaira. Juhász Ferenccel jelentkezik szovjet ösztöndíjra, s a jelentkezési lapra azt írják, hogy költők szeretnének lenni. A szovjet ösztöndíjból nem lett semmi, de alighanem helyette kiküldik - most már nem diákként, hanem íróként - Bulgáriába, hogy tanulja meg a nyelvet, fordítson bolgár irodalmat. Később bebizonyosodott, hogy a kor kulturális politikájának talán legjobb személyi döntése volt ez. A pályakezdő költő kisebb vakációs megszakításokkal 1949 őszétől 1951 nyaráig közel két évet töltött Bulgáriában, s később is gyakran visszajárt. Háziasszonya s egyben nyelvtanára Zsána Nikolova Szófiában. Nagy Lászlónak eleinte sok nehézsége volt, bár ekkori versei erről nem tanúskodnak. Egy ösztöndíjas társának a visszaemlékezése szerint a rendkívül hideg és rideg télben 1950 elején haza akart térni, s alig lehetett szándékától eltéríteni egy hosszabb utazás ötletével, ami a földrajzos Dudás Gyulának volt hirtelen terve. Melegebb tájakat kerestek, ámde mindenhol kemény telet találtak. Mégis, ez úton találkozott először a költő igazán a bolgár néppel Kosztenec 12