Vasy Géza: Nagy László - Kortársaink (Budapest, 1995)
A természet-, az emberkép és a történelemszemlélet
Tengerbe bukott napvilágtól búcsúzkodok, lépnék utána: hideg tajtékon holtan táncol szívem öröme, ifjúsága. Végső ez a stáció, végső, ne lessetek, nagy vízhez értem, eddig elértem —, világ-sértő arcom ezt jelzi mészfehéren! E vers, a Tájkép magammal (1955) a „legyek élet s halál határa” programját fogalmazza meg, s emögött nemcsak a polifonná váló látásmód húzódik meg, hanem a dolgok eldönthetetlenségének dilemmája, az egyértelműséghiány is a jövőt illetően. Teljesen egybevág ez Juhász Ferenc verses meséjének, A halhatatlanságra vágyó királyfinak a zárókérdésével. A politikai optimizmus eltűnik ezekben az években, s nem átmenetileg, hanem véglegesen. S a történelem reményelvét sem az éppen történő történelem motiválja elsősorban, hanem a formálódó történet-, természetfilozófiai és antropológiai-ontológiai szemlélet. E síkokon most már rendre remény és reménytelenség ütközik egymással, s következetesen egymásba fonódik a természet és a történelem. Az 1948 utáni örök tavasz képzetét előbb a drámai nyáré váltotta fel (aszály, jégverés), majd a késő ősz lesz a jellegadó kép: Dérütött réten áll a férfi, Deres majálist idéz az emlékezet. Az ősz, majd a tél meghozza azt az elműlásképzetet, amelyet a tavasz és a nyár értékhiányos befejezettsége hat át. Úgy válik múlttá a majális, hogy nincs mit batakarítani. A nyárképzet még a katasztrófaképpel együtt is a tavasz folytathatóságának hitével volt áthatva, az őszképzet nem a történelmi folyamatosságot, hanem a távolságot hangsúlyozza a múlt és a jelen között. Idő- és értékszembesítő költemények keletkeznek, az akkor és a most, a tündöklő végtelen és annak hiánya a versképző erő. A kései József Attila hangvételéhez és szemléletéhez itt áll legközelebb Nagy László. Tovább kell forognia az évszakok rendjének, de annak vigasza nélkül, hogy „legszebb a tél”.118 A Havon delelő szivárvány, a Kinek fáj, emberek érzékletesen mutatja a létdráma történelmi vonatkozásait is. A természet polifóniájának következetes felismerése és költői érvényesítése időbeli folyamat is e lírában. Az 1946-tal kezdődő évtizedben éppen körbefordul a naptár tavasztól télig, s csak eddig eljutva válhatott szinteti145