Vasy Géza: Nagy László - Kortársaink (Budapest, 1995)
A természet-, az emberkép és a történelemszemlélet
több a ringyó”, s az ilyen korra sokszorosan érvényes a vallomásos ars poetica. A jelen nagyjait megidéző-szólító versek közül a Latinovits-sirató mutatja a legkövetkezetesebb rájátszást a történelemre és annak hőseire, illetve gyáváira, a Seb a cédruson folyamatrajzának megszakítatlanságára. Az öngyilkos színészt, az ellentétesen megítélt rebellist, Hamletet gyászolja a költemény, s a zárórészben a József Attila! című műhöz hasonló invokációval szólítja, a történelemtudatú reményelvhez és az ennek jegyében való alkotáshoz is kérve a segítséget. Az említetett versekben központi szerepű a rossz erők, az ösztönök felnagyítása, s a történelmi-művelődéstörténeti témák ezt általánosítják is, mégis több szint rétegződik a vershősök és a költő közé. A reprezentatív versek között van azonban olyan is, amelyben szinte teljes az azonosság, s ugyanakkor egyértelműen szemlélhető a rossz felnagyításának genézise, állapota és célja is. Ez a mű az Énekes Budai Ilonának ajánlott Szólítlak, hattyú.132 A költő elvállalta az énekesnő estjének bevezetését, s ez a feladat öltött versformát akkor, amikor egyrészt sürgetővé vált elkészítése, másrészt friss és éles ideológiai vita bontakozott ki - nagyobbrészt persze a színfalak mögött - az Élet és Irodalom egyik, a költő szerint „buta és rosszindulatú” cikke miatt. Illyés Gyula tiltakozásul ki akart lépni az írószövetségből, az összehívott pártaktíva viszont a nacionalizmust jelölte meg fő veszélyként.133 Ez utóbbi hír vétele utáni napon jegyzi fel a költő: „Verset nem írtam ugyan, de a fejemben alakulgat. Ha nem lenne kényes a téma, már előbbre volnék. A mostani vitákhoz verssel szólok, szeretnék tisztességes maradni.”134 Néhány nap múlva kész a vers, s megelégedéssel nyugtázza, hogy munkahelyén „A főszerkesztő elfogadta, s később tapasztaltam: sokaknak odaadta elolvasásra. Mindegy, hogy mit gondolnak róla, az a fő, hogy megjelenjék. Ez a vers válasz az utóbbi idők vitáira is.”135 Ez a keletkezéstörténeti háttér arra is rámutathat, hogy a rossz felnagyítása nem a költő rémlátomása, szubjektív leleménye, hanem nagyon is valóságos élményalapú, s éppen abból táplálkozik, hogy rendre azt kell tapasztalnia, hogy a rossz jelenlétét, a veszedelmeket bizonyos társadalmi erők felnagyítják, majd elkezdik ellene az ideológiai harcot, amelynek nemegyszer vannak egzisztenciális következményei még a hetvenes években is. A kommunista ideológia és mozgalmi gyakorlat jeleskedett a fantomizálásban, s nemcsak az egykori illegalitásban, hanem a hatalom megszerzése 163