Vasy Géza: Nagy László - Kortársaink (Budapest, 1995)
A társadalom-, a természetkép és az emberszemlélet
lódó költői világban két vers erejéig, de ezekben még érződik némi alkalmi jelleg. A Nagy Lajost elsirató vers a „Halálig árva és tiszta valál” és a „nem tudtál élni” gondolatát emeli ki (Halálig tiszta), a József Attila ötvenedik születésnapjára emlékező mű, Az örök hiány köszörűjén már sokkal rétegzettebben építi egymásra a harmincas és az ötvenes évek, a megidézett és a megidéző sorsproblémáit, s bár „tövéből sír a csillagokig / árván a megcsalt szerelem s szellem”, mégis az utódot erőteljes és harmóniába oldott reménytudat hatja át, még ha átlátható is, hogy ennek nem a valóság, hanem a József Attila-életmű mélységeiben igazán ekkor megértett varázsköre a magyarázata. Még az ezutáni évtizedben is csak elvétve idéz meg művészeket, a Himnusz minden időben című kötet ideillő vershármasa: a Csontváry a Bartók és a ragadozók, a József Attila! viszont, főként a két utóbbi mű, meghatározó jelentőségű pályáján. E versek keletkezésének időszaka - a hatvanas évek első fele - jellegzetesen fontos mindhárom művész befogadástörténetében. Csontvárynak csak ekkor történik meg az igazi felfedezése, ekkor épül be nagy hagyományaink közé. Bartók és József Attila esetében pedig egy ellentmondásos, leegyszerűsítő befogadástörténeti szakaszt vált fel mind árnyaltabb, valódibb kép. E művészek munkássága és sorsa mindennapos beszédtéma volt ez idő tájt, nemcsak hagyományként, hanem közvetlenül a jelenhez is szólókként léteztek műveiken keresztül. Mindegyikük esetében érdekes volt az életrajz is, a mű teljes befogadástörténete is. Mindhármuknak a félreértettséggel, illetve a félig megértettséggel kellett szembenézniük, s egyikük sem érhette meg, hogy hazájukban igazán népszerűvé válhassanak. Bartók kivételével magánéletük is tragikus volt, de Bartók életében is felsejlett a tragédia, elsősorban a kényszerű emigrációja után. E hármasba művészettörténeti szempontból jobban illett volna Ady Endre, aki később szintén nagy versemlékeket kap Nagy Lászlótól, de ekkor alighanem azért marad még ki e verspanteonból a nagyfokú személyes érintettség ellenére is, mert ő még életében megérhette a sikert, s Nagy László számára a sikertelenségből kibukkanó siker ekkor rendkívül fontos kérdés lehetett. Ez időben személy szerint neki is a sikertelenséggel kellett szembenéznie. 1957 után 1965-ig nem jelent meg kötete, a hivatalos és a félhivatalos vélemény eszmeileg és esztétikailag egyaránt tévelygőként tartotta számon, noha ő is a diadalmas költői forradalom egyik kivívója volt. 177