Vasy Géza: Nagy László - Kortársaink (Budapest, 1995)
A társadalom-, a természetkép és az emberszemlélet
hogy következetesen volt költő és gondolkodó is. Ez kompromisszumképtelenséget is jelent, s ezt a kor társadalma végképp nem tudta elfogadni. A költő és a gondolkodó két lényeges ponton is szemléleti-politikai összeütközésbe került korával: jelen- és jövőképe is más volt. Ez az ellentét magyarázza, hogy „részt se kaptál, pedig az egészre / futotta érdemed”. Főleg a jövőkép kap kulcsszerepet a vers kérdező személyének érvrendszerében, mert hiszen ez a jövő normális esetben még a krisztusi korban meghalt nagy elődnek is jelen ideje lehetne, még csak ötvenes éveinek a sűrűjében járna; másrészt ezért a jövőért áldozta végül is az életét, s ez a jövő Nagy László jelen ideje, korántsem igazolja József Attila történelmi reményeit. Élet-halál-feltámadás hármassága, elmúlás és halhatatlanság kapcsolata mindvégig áthatja a verset. A József Attila-életrajzból az élőhalottság képe tágul ki a végtelenbe, a kifosztottság válik egyetemessé, s ezt olyan formai eszközök is hangsúlyozzák, mint a fosztóképzős alakok, a ki- igekötős igék és igenevek gyakorisága, a kifosztottságra utaló kifejezések s a szidalmazó szavak is. Maga a szidalom (szerencsétlen, idétlen) egy bensőleg átélt életutat illet, s így nem eltávolító, hanem azonosító jelentésű. Nemcsak József Attila, hanem ez a költő-, ez az embertípus áll szemben a társadalommal, s ezért szerencsétlen, azaz balsorsú. S mivel ez az életút végső soron az öntörvényű emberi lét kísérlete, Nagy László költeményében ez az életút általában az emberi lét alapképletét példázza és értelmezi. Nemcsak az életút azonosuló átélése, hanem a József Attila-versek szemléleti-poétikai világának elsajátítása is megtörténik itt, a két költői anyanyelv azonosulóan válik eggyé. A megidézett költészet módszertanifilozófiai alapsajátossága, hogy mindig dialektikus párokban gondolkodik, s nemcsak az éles ellentétek kibékíthetetlensége, hanem egymásra utaltsága is lényege a szemléletnek. Olyan ellentétek és fogalompárok, mint a pokoljárás és a dalolás, a szív és az ész, a rész és az egész, a halál (semmi) és a Mindenség, a jelen és a jövő, az értelem és a téboly. Olyan összetett, önmagunkban is sokrétű fogalmak, mint a törvény, a tudat, a remény, az emberség, a szerelem, a játék, a szép szó. Olyan ősi költői képek, mint a tél és az éjszaka. József Attilánál a tél és az éjszaka elsősorban nem év- és napszakot jelöl, hanem a világtörténelemnek azt a kietlen és közömbös, az ember érdekeit figyelembe nem vevő menetét, amely az emberi létezésnek mégis teret és időt ad. Ebben az értelemben tél- és éjszaka-vers Nagy Lászlóé is, s a téli éjszakában most a szólító vershős is ott halad. 180