Vasy Géza: Nagy László - Kortársaink (Budapest, 1995)
A formálódó életmű fogadtatása és utóélete
A nap jegyesé tói kezdve a kritikai visszhangban az egyrészt-másrészt szemlélet a meghatározó, s most már nemcsak az ideológiai hibákat kárhoztatják a kétségtelen tehetség elismerése mellett, hanem ezek esztétikaipoétikai következményeit is fölfedezni vélik: a misztikusságot, a homályt, a hermetizmust, a szürrealizmust, a polgári költészet hatását, a menekülést a valóság elől, az ellentmondásosságot. Szeretnék visszatéríteni arra az útra, amelyről ide „tévedt”: legyen ismét derűs, politizáló, közérthető, ellentmondásoktól mentes. Nem sokat változik a helyzet 1956 után sem. A Deres majális körül meglehetősen nagy a csönd, az akkor még kevés számú irodalmi folyóirat közül egyedül a Vigília méltatta Rónay György révén,231 a nagy példányszámú Elet és Irodalom azonban vehemensen elítélő, már címével is orientáló pamfletszerű cikket közölt, Jovánovics Miklós Háttal előre? című írását.232 Eszerint Nagy László nem érti József Attila költészetét, a sematizmus elől menekülve elhagyta a szocialista líra útját, „Kétségtelenül új színeket hozó versei melegházban nevelt vadvirágok”, társadalomképe a valóság karikatúrája, se nem mai, se nem modem, dekadens, neokrisztianista, pedig a mártírságnak nálunk nincsenek társadalmi okai. „A mai magyar valóság lírai ábrázolása ilyen vegyes érzelemvilággal lényegében megvalósíthatatlan. [...] világnézeti fejlődése megrekedt, szemléletmódja korszerűtlen.” Ez a félhivatalosnak tekinthető nézet egészen 1965 tájáig meghatározó volt, s ezzel szemben erőtlennek bizonyultak azok a próbálkozások, amelyek eretnek módon e költészet igaz rangját és jelentőségét mondták ki, mint Czine Mihály,233 Kiss Ferenc234 s a Vajdaságban Bori Imre.235 A Himnusz minden időben (1965), majd az Arccal a tengernek (1966) mejelenését már a megváltozott irodalompolitika tette lehetővé, s ennek megfelelően módosult a fogadtatása is, amely még mindig nem eléggé széles körű ugyan, de Bata Imre,236 Czine Mihály,237 Diószegi András238 és Tamás Attila239 fontos helyeken megjelent írásai a megengedett oldódás jelei, s ezt véglegesíti az 1966-os Kossuth-díj, bár ez a legalacsonyabb fokozatú.240 Sorra jelennek meg az igazi méltató portrék: Fülöp László,241 Illés Lajos,242 Lukácsy Sándor,243 Kiss Ferenc,244 Széles Klára245 munkái, majd ezeket mintegy megkoronázva Bori Imre esszé-monográfiája, a Juhász Ferencet is méltató Két költő.2li6 Innen kezdve már kiegyensúlyozottnak mondható a fogadtatás, a Versben bujdosó és a Jönnek a harangok értem mintegy negyven bemutatása, kritikája, elemzése tanúsítja ezt, de a 234