Vasy Géza: Nagy László - Kortársaink (Budapest, 1995)
A formálódó életmű fogadtatása és utóélete
Istvánt. Az évtized második felében színre lépők többsége Nagy László iskolájába is járt, mint Döbrentei Kornél, Kiss Anna, Kiss Benedek, Rózsa Endre, Szepesi Attila, Utassy József, Veress Miklós. S ez a közvetlen hatás a hetvenes évek elejének indulóira is áthúzódott: Baka István, Bari Károly, Nagy Gáspár, Pintér Lajos, Szervác József kötetei tanúsítják ezt. A költőtársak figyelmét és szeretetét az hommage-versek sokasága is bizonyítja: József Attila óta talán csak Kormos István kapott ennyi verset. Már az évtizeddel ezelőtti válogatott bibliográfia is mintegy 80 címet sorol fel, s ez a szám talán a fele sincs az azóta született teljes anyagnak. A közvetlen költői hatás mindig kötődik az életmű jelen idejéhez: a második vagy harmadik újabb nemzedék már érthetően más eszmények jegyében indul, s ekkortól kezdve klasszikus hagyományként lehet visszanyúlni Nagy László költészetéhez is. Ez a kilencvenes évek jelen ideje. A költők köztársaságához hasonlóan fogadta az olvasóké is ezt a költészetet, s már a Deres majális megjelenése óta. Sok visszaemlékezést olvashattunk már arról, hogy a második világháború éveiben középiskolás diákokra milyen elementáris hatással voltak a József Attila-versgyújtemények. Rövidesen eljön azoknak az emlékezéseknek az ideje is, amelyekben az 1956 utáni évek ifjai vallanak kamaszkoruk nagy olvasmányélményeiről: Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula s e nagy öregek mellett az akkori újak: Pilinszky János, Nagy László és Juhász Ferenc költészetének elementáris hatásáról. Nagy Lászlót nem magára merevített póz, szerepjátszás tette költőfejedelemmé, bár verseiből ilyenféle arc is nézett ránk, hanem az olvasók értékítélete. A temetésén dacból csak azért is elénekelt Himnusz azt jelentette, hogy csakugyan „mi vagyunk a Himnusz”, s hogy változatlanul „Az Országház kapujában” állunk, s várunk arra a csodára, amelyet a költészetben sokkal előbb találhatunk meg. Nagy László tudatosan megalkotott életműve az 1945 utáni fél évszázad egyik legnagyobb szabású alkotása, amely korhoz és emberhez kötött és így is örök, s így bizonyos: átszól a XXI. századba is.