Vasy Géza: Nagy László - Kortársaink (Budapest, 1995)
Pályakezdések: az ösztönös tehetség, az agitátor, a józanodó, a stilizáló
zetéből világos: a régebbi versek kiválasztásakor az is szempont lehetett, hogy ellenpontját is képezzék az új világ, a forradalmi változások gyönyörűségének. A paraszti munka nehézsége, a nyomor, az elmaradottság mutatkozik meg (Öreganyám, Nem apad el az isten tehene, Elfogynak, Rothadt zsúp alatt, Otthon, Akaratlanul is), s jelen van ez még olyankor is, amikor a családi kör (Család) vagy a kedves lány (Sajnálom) a fő téma. Szociológiailag hiteles ez a nyomorkép: a világháború utáni országos helyzet rövid időre még a jó gazdákat is lenyomhatja, miként ez Iszkázon is történt. Hiteles az is, hogy a fiatalember elvágyódik innen a háború alatt, az érettségi után, s ugyancsak érthető, hogy főiskolásként olykor hazatérve elsősorban nem a konszolidálódást észleli, hanem komor emlékeit és a fővárosban hallott-tanult idealisztikus ábrándokat veti egybe - ekkor még ösztönösen, de hamarosan már szinte agitátorként. Az első kötetből azok a fényes szellők szellemiségét kifejező alkotások váltak a legismertebbekké, amelyek erőteljes pályafordulatra mutatnak, egy időre azonban megfelelő színvonalú és érvényű folytatás nélkül meg is szakítják az igazi költői pályát (Tavaszi dal, Zuhatag, Májusfák). Mindössze három vers, egyetlen pillanata ez a pályának, s amennyire logikus a megszületésük, legalább annyira irracionális a szerves folytatás teljes hiánya. A korai évek szellemiségére és legjobb teljesítményeire azonban nem ezek adhatnak példát, hanem olyan versek, mint elsősorban talán a Sajnálom, amelynek 1947-es szövegéhez képest egyetlen szónyi a későbbi változtatás. Ez a négyszakaszos dal a bizonyítéka, hogy már ekkor is lehetett hitelesen továbbfejleszteni József Attila és Weöres Sándor eredményeit, s hogy valóban készülődött, Kormos Istváné mellett legtisztábban Nagy László műhelyében a népi szürrealizmus: A nyárfa árnya törpe már, ezüst-tükör a sok levél, áléivá száll a nagy madár, a szárnya-végé földet ér. Az én szerelmem nem nevet, a szájaszéle pormeder, előtte mérges gaz mered, haján a részeg nap hever. 32