Veres András: Kosztolányi Ady-komplexuma (Budapest, 2012)
A vita kilátástalansága
re veti, hogy „mért nem gázol [...} végig Ady valamennyi versén”,106 ő maga beéri Ady két sorával („Az Úr Illésként elviszi mind, / Kiket nagyon sújt és szeret.”), amiből messzemenő következtetéseket von le. Nagy kérdés az is, hogy egyáltalán értelmezésnek nevezhető-e József Attila eljárása, tehát az, hogy a két sort megfelelteti az általa jellemzett versmodellnek, és ennek alapján költészetnek ismeri el.107 Szitárnak abban is igaza lehet, hogy József Attila nem próbálja saját költészeteszményét beleolvasni Adyba, de csak azért nem, mert arra egyszerűsíti le a vita során megválaszolandó kérdést: Ady költő-e (ami az ő értelmezésében azt is jelenti: jó költő-e) vagy sem.108 Ennél azért árnyaltabb megítélésre törekedtek a vita más résztvevői. S minthogy József Attila esztétikai ítélete saját művészetbölcseleti eszmefuttatására épül, fölvethető vele kapcsolatban is valamiféle szubjektivitás, elfogultság - e cikke alapján akár arra a megállapításra juthatunk, hogy neki is csak „víziója” volt Adyról. Szitár Katalin még meghökkentőbben érvel, amikor az Ady-vitát jellemző ideologikus elfogultság ellenszereként József Attila költő voltát hozza fel és azt, hogy poétikája közel állt Kosztolányiéhoz. Nyilván nem azt akarja ezzel sugallni, hogy csak költők, méghozzá a megbírálthoz hasonló költészeteszmény alapján álló költők mondhatnak egymásról megbízható, ideológiamentes véleményt. Alighanem az a megfontolás áll hivatkozása hátterében, hogy a poétikai rokonság számos előnnyel járhat egy költői mű vagy életmű megértésében és megítélésében.109 Csakhogy nincs az a tisztán poétikai megközelítés, amely ne tartalmazna ideologikus elemet is; másfelől a költői közelségnek is lehet nemkívánatos következménye a túlzott elfogultság, kritikai vakság.110 Filológiai szempontból is tálu<’ Vö. József Attila: Tanulmányok és cikkek. 1923-1930. Szövegek, i. m. 155. 10 Uo. 167. „Az elemzett korpusz: két kiemelt verssor - írja Tverdota -, túlzottan kicsiny ahhoz, hogy belőle a költő egész életművére nézve biztonságos, igazolható általánosítást, kategorikus, pozitív értékítéletet vonhasson le.” - Tverdota György: Ady-vízió, in József Attila: Tanulmányok és cikkek. 1923—1930. Magyarázatok, i. m. 174. 108 írása elején így határozza meg József Attila a kritika feladatát: „a művész csak ott és annyiban művész, ahol és amennyiben {...] [az] univerzum szavahihető tanúja, a kritika pedig csak annyira az, amennyire a mű szavahihetőségéhez szól: tehát azt állapítja meg, hogy ez és ez a költemény stb. műalkotás-e vagy sem.” (József Attila: Tanulmányok és cikkek. 1923-1930. Szövegek, i. m. 152.) E koncepciónak az a „szépséghibája” Tverdota György szerint, hogy „a költő által kidolgozott stratégia inkább arra alkalmas, hogy igazoljon egy költői teljesítményt, mint hogy bírálatnak vesse azt alá.” (Tverdota György i. m. 174.) 109 Bizonyára ezért fordul át Szitár Katalin tanulmánya is az Ady-revízió problémájának tárgyalásából Ady és Kosztolányi ellentétes poétikájának elemezésébe. Ha jól értem, szerinte a két költészet különbsége éppúgy megmagyarázza Kosztolányi vitairatát, mint József Attila és Kosztolányi poétikájának közelsége József Attila helytállását a vitában. 110 Ahogy nincs garancia az elfogultság ellen akkor sem, ha különböző poétikák alapján áll a bírált és a bíráló. Erre éppen József Attila szolgáltat eklatáns példát, amikor Az istenek balnak, az ember él című verseskötetről írt recenziójában megpróbálja Babits Mihály verseit „kijavítani”, és alkalmanként teljesen félreérti a szöveget. - Vö. Veres András: Ritmus és struktúra: Babits és József Attila poétikájának különbségeiről. (József Attila Babits-bírálata alapján). Literatura, 2009. 2. szám, 190.