Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)
Móricz Zsigmond és József Attila
100 Tverdota György kertelen kísérlet után hátat fordított a polgári világnak, s programszerű közösséget vállalt a proletariátussal. Nála is fellelhető volt a Móriczéval párhuzamba állítható, elsősorban anyai ágon közvetített paraszti kötődés. Ez azonban a költőnél tisztábban plebejus színezetű maradt, kevésbé kapcsolódott nemzeti-romantikus tartalmakhoz, mint az író műveiben. Móricz már első találkozásuk nyomán finoman megérezte világérzékelésük azonosságait és különbségeit, s ez a felismerés testesült meg a költő verseiről alkotott ambivalens ítéletében: „csuda magyarsága belerontva a pesti jassz proliságba”.9 Ami társadalmi tapasztalatukat markánsan elválasztotta, az a közöttük húzódó szociokulturális korlát volt. S nemcsak egy mozdíthatatlan fal meglétével kell számolnunk, hanem egy dinamikus elemmel, a versengve emancipálódó társadalmi rétegek közötti gyanakvás, rivalizálás és irritáció befolyásával is. Ha kettejük kapcsolatának kezdeti állapotát, közös történetük kiindulópontját meg akarjuk érteni, egy másik mannheimi tételre célszerű támaszkodnunk, amely szerint a modernség története során a harmincas évekre kibontakozott és megszilárdult egy sajátos gondolkodási mód: a totális ideológiakritika.10 11 1931-ben, az Ahogy azt a nagy Móricz elképzeli című vitacikkében József Attila az ideológiakritika szellemében Móricznak nem egyik vagy másik nézetét utasította el, hanem alapjaiban vonta kétségbe azt a gondolkodásmódot, amelyet az író képviselt: „Nem törődik azzal, hogy csődöt mond a világ rendje és a Collegium Hungaricumokat kifogásolja.” - vetette az író szemére.11 Hogyan is vehette volna komolyan Móricznak az oktatáspolitika terén kifejtett mégoly kritikus álláspontját, amikor egészében ítélte reménytelenül terméketlennek a polgári gondolkodást, Móriczét és az ellenfeleiét egy füst alatt. Ahol a világ rendje borul fel, nevetséges fontoskodás a Collegium Hungaricumok ügyével pepecselni. De a totális ideológiakritikától Móricz sem volt mentes. Ö a kommunista rendszerkritika hitelét vonta alapjaiban kétségbe, s az ország sorsát irányító elit kemény bírálatával sem lépett ki a polgári rend keretei közül. Ha a két írót a véletlen nem 1934-ben, hanem 1931-ben ültette volna ugyanazon terített asztalnál egymás szomszédságába, akkor Móricz és Négyesi elmérgesedett viszályáról beszélve a mindkettejüket nyűgöző, kölcsönös totális ideológiakritika gátat állított volna az egyetértésük elé. Nem rendelkeztek volna közös nyelvvel. Az 1934-es találkozás idején már mindketten jelentős mértékben elmozdultak korábbi összeférhetetlen álláspontjukról. Az Eszmélet költője már eltávolodott korábbi bolsevik meggyőződésétől. A nácizmus győzelme eloszlatta világforradalmi ábrándjait. A történelmi középosztályban csalódott és a polgári jómódon átlátó Móricz pedig a Boldog emberrel immár nem először, 9 Móricz Zsigmond, Nagyon fáj, i. m., 25. 10 Mannheim a totális ideológiakritika József Attila által is gyakorolt formáját a totális ideológiakritika speciális változataként elemzi, szemben az általános változattal, amelynek van bátorsága belátni önnön álláspontjának ideologikus voltát is. (Mannheim Károly, i. m., 95.) 11 József Attila, Ahogy azt a nagy Móricz elképzeli, i. m., 106.