Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)

József Atztila és a Nyugat

16 Tverdota György Az a paradigma, amelyben József Attila költészete a harmincas években kibontakozott, idegen volt a költői nyelvnek attól a radikális átszellemítésétől, amelynek keretében Ady lírája kibontakozott. Ezért azokat a befejezetlen erőfeszítéseket, amelyeket pályám kezdetén tettem Ady költészete nyomainak felderítésére József Attila életművében, mai szemmel erősen eltúlzottnak kell minősítenem. A kép, amely főleg Szabolcsi Miklós alapos kutatásainak nyomán a Juhász Gyula-tradíciónak a fiatal József Attila műveibe történő integrálásáról és ennek a költő érett korszakában történő továbbéléséről ma rendelkezésünkre áll, ugyancsak nem elégítheti ki teljesen igényeinket. A hagyomány új vállalkozásba történő felszívódásának rejtélye azonban nem hagyhatja közömbö­sen a kutatást, s legfőbb ideje, hogy - némi paradoxonnal élve - elkezdjük feltárni a modernséget mint hagyományt, a modernség hagyományát.

Next