Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)
József Attila a középosztályról
204 Takáts József olvasói (beleértve a költő híveit is) nem tekintettek kiválóknak, inkább csak másodrendűén fontosnak, vagy akár zavarosnak és elhibázottnak. Ilyen helyzetben az értelmező könnyen az igazságszolgáltató szerepébe kerülhet, aki egykori vitákban foglal állást, s felülbírálja hőse valamikori vitafeleinek ítéletét vagy érvelését. Szerintem az ilyesféle értelmezői szerepet jobb elkerülni. Meg kell próbálni inkább érdekesnek találni az egykori leértékelést, vagy akár ledorongolást. József Attila 1932-es Korunk-c ikkéből tudjuk például, hogy korábbi Egyéniség és valóság című cikkének marxista bírálói az írás nem egy passzusát „antimarxista bolondgombának” tartották.3 Egy-egy ilyen eset érdekesen világíthat rá a marxista idiómát beszélők közösségeinek a nyelvi viselkedéskészletére. Arról az idiómáról van szó, amelyet József Attila értekező prózájában (némi módosulásokkal) szinte mindvégig beszélt; úgy gondolom, Veres Andrásnak igaza van a József Attila marxizmusa című tanulmányában: a marxizmus „fogalmi-gondolati kereteiből élete végéig nem tudott és föltehetően nem is akart kilépni”.4 Ezzel máris a József Attila-kutatás egy további vitájához értem, hiszen az elmúlt negyedszázadban több irodalom- és eszmetörténész is érvelt amellett, hogy pályája vége felé a költő politikai gondolkodása posztmarxistává vált, s eltolódott a liberalizmus felé. Én nem látom ennek a jeleit. Szabolcsi magában az 1935-ös ankét-hozzászólásban is felfedezni vélte a „baloldali liberalizmus” felé mutató nyomokat5 - mint majd igyekszem igazolni, tévesen. De előbb visszatérek az imént említett „antimarxista bolondgomba” minősítés értelmezéséhez. Demokrácia könyvében írja Giovanni Sartori, hogy a kommunistáknak az 1918 utáni kiválása a szociáldemokrata mozgalomból erősen a marxizmushoz kötötte mindkét mozgalmat. „1920-tól versengés kezdődik az elvált testvérek között - írja az olasz politikatudós -, amelyben az lesz a vita tárgya, hogy ki az »igazi marxista«? [...] 1920 és 1940 közt az európai szocialistákat a kommunistákkal való versengés majdnem mindenütt »marxizmusra kényszeríti«.”6 Azt hiszem, ez a kijelentés nemcsak a kommunista és szociáldemokrata mozgalmakra igaz, hanem általában igaz minden marxista nyelvezetet beszélő közösségre. A marxista idióma nem innovációbarát (például kevéssé nyitott a nyelvkeverésre), hanem autentikusság-központú politikai nyelv (ebben nem más politikai nyelvekre, hanem a szentszöveg-központú vallásokra emlékeztetve), amelynek használói minden szöveget lemérnek az „igazi marxista-e?” kérdéssel. S e kérdésre az idiómát használó közösségek azonos időben és térben is olykor más-más választ adhatnak. Azt hiszem tehát, hogy amikor József Attila egy-egy politikai cikkében a kutatója álláspontjának, szemléletének egy korábbi cikkéhez képesti módosulását véli felfedezni, akkor sokszor olyan nyelvi elmozdulást észlel, amely a baloldali szubkultúra közösségeinek térképén is leírható elmozdulás. Egyszerűen szólva: az Akácok (vagy Akácok) című 3 József Attila, Kapitalista tervgazdaság vagy marxista elmélet?, in JAÖM31958,138. 4 Veres András, József Attila marxizmusáról, Kritika, 2012/3. 22. 5 Szabolcsi Miklós, i. m., 467. 6 Giovanni Sartori, Demokrácia, Budapest, Osiris, 1999,164.