Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)
Móricz Zsigmond és József Attila
József Attila emlékeztet magamra1 109 mutattam merre van a Ferenc utca”.31 Ugyanez a történet így olvasható az Átmentem a Párisiba... kezdetű pszichoanalitikus vallomásban: „valakit elvezettem a kuplerájhoz, adott 20 fillért - én a pénzt odaadtam a mamának, azzal, hogy egy bácsit elvezettem a Ferenc uccába - az ucca nevét mondtam a hely helyett, mert az az ember, mikor kérdezte, hol van kupleráj, úgy válaszoltam: a Ferenc uccában”.32 Ezt az emléket Móricz természetesen kiszűrte a karácsonyi novellából. Ahogy a költőnek a Szabad-ötletek jegyzéké bői ismert, a nyelvi tabut megsértő nyelvi fordulataival rokon megfogalmazásait, mint például a „hova az any[ám]picsájába [men jek”33 mondatot sem őrizte meg. Móricz és József Attila beszélgetése tehát nem két irodalmár udvarias társalgása volt, hanem olyan vallomástétel, amelynek során mindkettőjük előtt egy életszféra tárult föl a maga nyerseségében. Kapcsolatuknak azonban az életanyagban történt megmerítkezés csak az egyik oldala. Móriczot nem sokkal később József Attila részéről egy másik nagy meglepetés érte. Mint jeleztem, a költő elküldte neki Medvetánc című kötetét, majd valószínűleg személyesen ajándékozta meg a frissen megjelent Nagyon fájjál. Az utóbbi kötet tanulmányozását tanúsító feljegyzések ugyancsak most kerültek elő, és a Móricz-József Attila-kapcsolat aligha túlbecsülhető, különlegesen becses dokumentumaiként értékelhetők.34 A költő halála után írt méltatásaiból világosan látható, hogy a versek olvastán Móricz ráébredt arra, hogy kivételes költői teljesítményt tart a kezében. De a Nagyon fáj kötet még egy másik, nem kevésbé döntő ténnyel is szembesítette őt. A Szép Szóban közölt Móricz-emlékezés arra enged következtetni, hogy az író az 1934- es találkozásuk után kialakított valamiféle képet József Attila költészetéről: „Ha versét láttam, ezentúl kísértett a kép [...JA verseinek olyan nyers íze volt, mint a tavaszi fűzfavesszőnek s oly üdítő is”.35 Csakhogy a költő 1934-től alig írt olyan verseket, amelyekre ez a jellemzés ráillik. Az otthonosság élményét, a fűzfavessző frissességét, a természet közelségét sugárzó szövegekkel csak akkor találkozhatott az író, ha a válogatott verseket, a Medvetáncot lapozgatta. Az utolsó éveire jellemző új hang - egy-két korábbi kivételtől eltekintve - a kötet utolsó darabjában, a Marná ban jelentkezett először. A versek, amelyekkel a Nagyon fájban Móricz találkozott, a Mamában megütött hangot folytatták, markánsan különböztek azoktól a daraboktól, amelyeket a Medvetáncban olvashatott. Ezeket szokás a „kései költészet” elnevezéssel összefoglalni. A kései korszak kivételes költői teljesítménye aligha volt számára olyan spontán könynyedséggel megközelíthető, mint akár Illyés, akár Erdélyi József lírája, amelyben jól tükröződött szerzőjük társadalmi helyzete és az életvilág, amelyből származtak: „Nem 31 Lásd Móricz Zsigmond jegyzetei József Attiláról, közzéteszi Cséve Anna, Literatura, 2015/4. 393. 32 József Attila, Átmentem a Párisiba, in Horváth-TVerdota 1992,390. 33 Lásd Móricz Zsigmond jegyzetei József Attiláról, i. m., 392. 34 I.m., 395-396. 35 Móricz Zsigmond, Nagyon fáj, i. m„ 25.