Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)
József Attila elméleti tájékozódása
146 Verbs András levelében kritikusnak ajánlkozott a laphoz, s azzal indokolta jelentkezését, hogy „megdöbbentő tapasztalata”, mennyire hiányzik nálunk - kivált a verskritika terén az „alapos, formaelemző, tehát tulajdonképpeni tárgyszerű, mesterségbeli” kritika.6 Vagyis olyan igénnyel lép fel, amely mintegy megelőlegezi az 1930-as Babits-bírálat műfaji megjelölését, a „tárgyi kritikai tanulmányt”.7 Végül nem a Széphalomban, hanem a Nyugatban jelent meg három recenziója az év folyamán, valamennyi verseskötetről szól, és azt teszi mérlegre, hogy mennyire jártasak a költői mesterségben. Már e korai írásaiban is jellemzi József Attilát az a költő-kritikusoknál gyakori eljárásmód, hogy a tárgyalt művet-műveket rövidre zárva minősíti, a megvalósítás sikerességét vagy sikertelenségét mondja ki, ennek bizonyítását pedig mintegy rábízza egy-két jól megválasztott idézetre - azaz szívesebben demonstrál, mint elemez. Ugyanakkor a három írás számos tekintetben különbözik egymástól. Terescsényi Györgyöt a recenzens Juhász Gyulával rokonítja, s föltétlenül tehetségesnek tartja, amit nemcsak méltató szavai jeleznek, hanem az is, hogy kritikai észrevételeit (legalább részben) konkrét példákkal igyekszik megvilágítani.8 Brichta Cézár költészetével viszont alapvetően elégedetlen, ezért bírálatát egy általánosabb probléma részeként fogalmazza meg. A „szocialista voltukkal hivalgó költőtársaim munkáiban - írja József Attila - csak a századvégi március 15-i hazafias ódák absztrakt lelkesedését találom, sokszor a háború után konstruált, tehát még absztraktabb formanyelvvel, néha pedig hangulatos szentimentalizmussal, de nem egyszerű és komoly átfogó érzéssel, amely (tulajdonképpen a költészetben mindig) lelki világrendet jelent”.9 Az, ahogy József Attila szóvá teszi a formanyelv inadekvát voltát, és a meggyőző erő hiányára következtet belőle, nem áll távol Kosztolányi egy évvel később írt híres-hírhedt Ady-pamfletjének érvelésétől, de míg az utóbbi ebből Ady politikai költészetének őszintétlenségére következtet, addig József Attila a bírált költő önállótlanságára. A Nyugatban publikált harmadik írása kevésbé sikerült, mint az első kettő. Nem is leplezi kedvetlenségét, hogy gyönge, művészietlen szövegekkel kell bíbelődnie, miközben a költészet mibenlétéről elmélkedhetne. A cikk felütése meglehetősen szokatlan módon vonja be a recenzens beszédhelyzetét a szövegbe: „Lőrincz Jenő munkáival kapcsolatban elsősorban általánosságban kellene beszélni a versről, ami azonban nem lehet az ad hoc kritika feladata. Ezen a szép júliusi estén bizony sok gyönyörű - mert igaz - elvontság ring az ember esze-velejében, azonban ebben Lőrincz Jenő könyve 6 József Attila Zolnai Bélának (1928. március 29.), in JAL 2006, 218. 7 Vő. József Attila, Az Istenek halnak, az Ember él. Tárgyi kritikai tanulmány Babits Mihály verseskötetéről, in JATC11995,216. 8 József Attila, Délibáb. Terescsényi György versei, in JATC11995,12-14. 9 József Attila, Egyszerű énekek. Brichta Cézár versei, in JATC11995,15. Utóbb ez a recenzió nagyobb figyelmet kapott, mert a korabeli szocialista költészet fölött gyakorol bírálatot.