Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)
József Attila elméleti tájékozódása
József Attila mint irodalomkritikus 147 elvész, mert mindenekelőtt negatívumaival segít az elvonásokhoz.”10 11 Lengyel András jó szemére vall, hogy e szöveghelyből arra következtet: a költőt ekkoriban már az Ihlet és nemzet címen tervezett művészetbölcseleti számvetése foglalkoztatta.11 Van egy passzusa a Lőrincz Jenő verseiről írt recenziónak, melynek érdekessége, hogy az egy évvel később írt vitacikk, az Ady-vízió egyik alapfogalmát előlegezi meg. József Attila - miután megállapítja a bírált költőről, hogy „invenciója és formaérzéke úgy viszonylanak egymáshoz, mint a nagyapa csecsszopó unokájához, holott legalább is ikertestvéreknek kellene lenniök”12 - talán vigasztalásul, kritikája élét enyhítendő, Ady egyik versét társítja vele: „van benne [mármint Lőrincz Jenőben] egy bizonyos hangattitude, amely egy igen híres és szinte páratlanul népszerű Ady-versnek (Sóhajtás a hajnalban) első felével ábrázolható, amely Ady-versnek vonatkoztatott fele - o sacrilegium hominum! - teljesen művészieden”.13 Az Ady-vízió viszont (amely A Toll című hetilapban a Kosztolányi pamfletje nyomán kirobbant vitához szólt hozzá) magától értetődőnek tekinti Ady művésziségét, s Kosztolányi szemére veti, hogy a kipécézett Ady-idézeteket az ízléstelenségük miatt bírálja, holott kritikusként a művészietlenségüket kellene kimutatnia.14 A Nyugat-beli publikációknak a Lőrincz Jenő-recenzióval vége is szakadt. József Attila megorrolt Osvátra, mert az utolsó bírálatát csak több hónapos fektetés után jelentette meg, de még inkább azért, mert nem volt hajlandó lehozni a verseit. Időközben az érdeklődése is más irányba fordult, az irodalomkritikust átmenetileg háttérbe szorította a művészetbölcselő. Az 1929-es vitairat, az Ady-vízió és az 1930 elején megjelent Babits-bírálat pedig már az Ihlet és nemzet megállapításait próbálják meg aprópénzre váltani. Tulajdonképpen csak ezután, 1930-ban és 1931-ben alkotta meg József Attila irodalomkritikai életművének java részét, amely nem több öt recenziónál (Nagy Lajos Lecke című novelláskötetéről, Aszlányi Károly Pénz a láthatáron című regényéről, Mécs László Az ember és árnyéka című verseskönyvéről, Kassák Lajos 35 vers című kötetéről és Zsolt Béla Bellegarde című regényéről).15 Igaz, félig-meddig idesorolható 10 József Attila, Vérző szárnyakkal. Lőrincz Jenő versei, in JATC11995,17. 11 Lengyel András, i. m., 92-93. 12 JATC1 1995,18. József Attila később is kedvelte az effajta - a rokonsági viszonyokhoz hasonlító - megszemélyesítéseket. A Babits-bírálatban egy csokorra való található belőlük: „A tartalom hűtlen elhagyás címén perli a formát. És viszont, ahogy tetszik. De minthogy a házastársi életközösség fenn sem állott, nászról szó sincs, a házasság eleve érvénytelen, azaz művészet nincsen. Babitsnál a forma és a tartalom, a művészi forma és a költői tartalom, úgy kerülik egymást, mint két hitvesgyilkos...” I. m„ 223. 15 JATC11995,18. 14 József Attila, Ady-vízió, in JATC11995,155. 15 Lásd József Attila, Nagy Lajos: Lecke, Kritika, 1930. május 18-25., in JATC11995, 277-280; Aszlányi Károly: Pénz a Láthatáron, Kritika, 1930. május 18-25., in JATC1 1995, 281-282; Mécs László költészete, A Toll, 1931. február 29., in JAÖM3 1958,100-104; Kassák Lajos 35 verse, Korunk, 1931. szeptember, in JAÖM3 1958, 110-114; Zsolt Béla: Bellegarde, A Toll, 1932. március 20., in