Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)
Tudat, öntudat, osztálytudat. József Attila gondolkodástörténetéhez
Új kultúrát teremteni. József Attila emancipációs programja 1933 után 231 Valóban nincsen itt szükség komplex költői képek feltételezésére, amelyek magyarázatul szolgálnának a látszólagos ellentmondásokra, ennek ellenére a metafora értelmezhetősége nem független kontextusától. Ha a verset önmegszólítóként értelmezzük is, az önmegszólítás alanya nem egyszerűen a „lírai én”, még kevésbé József Attila, a vers írója, sokkal inkább a vers címe által megjelölt létező: a tudat.4 A tudat sebe a világ, és a tudat egyszerre egyedi és általános: a lírai én egyedisége és a világ általában vett öntudata. Problémát első pillanatban csak az jelent, miként értsük ez esetben a második sort („te lelkedet érzed, a lázat”), de ez is csak a kontextust figyelmen kívül hagyva kérdéses. Miklós Tamásnak a neurózis József Attila-féle értelméről adott értelmezése5 alapján elmondhatjuk, hogy a „lélek” megkülönböztetése a tudattól (amennyiben az önmegszólítás a tudatnak szól, amelynek furcsa módon, Jelke” is van) csak addig tűnik értelmetlennek, amíg nem vesszük figyelembe, hogy a lélek egyéni, a tudat viszont társadalmi. A lélek a világ sebe, amennyiben a tőkés rend világa szükségszerűen neurotikus pszichét hoz létre. E két sor a társadalmi neurózis megjelenítése, nem pedig a külvilág reprezentációja az elmében. Fontos, hogy leszögezzük: az Eszméletben és más korszakos versekben a szituáció, a vers „kontextusa” (azon problémák összessége, amelyre a vers poetikus válasz) nem bizonytalan, nem többértelmű. A szituációt József Attila kínos pontossággal vázolja, és e tekintetben az értelmezőnek nincs más választása, mint hogy rekonstruálja azt.6 Kései költészetének redukálhatatlan sajátossága az, hogy egy társadalmi-történelmi szituációra adott válaszként születik meg. A meghasonlottság (az irodalmi nyelv) mindig a válaszban található fel: a válaszok irodalmi válaszok, a szituáció azonban túl van az irodalmi 4 Az „eszmélet” szó jelentését Tverdota György meggyőzően tisztázta. Noha nem lehetetlen, hogy rendelkezik mindazokkal a jelentéstöbbletekkel, amit a vers hosszú értelmezéstörténete neki tulajdonított, alapvetően a korabeli filozófiai nyelvhasználat alapján azt jelenti: ’tudat’ vagy ’öntudat’. (TVerdota György, Tizenkét vers, Budapest, Gondolat, 2004,104 skk.) Mindazonáltal véleményem szerint Tverdota túlságosan közeli kapcsolatot tételez fel Bergson és József Attila tudatfogalma között. Ebben a tekintetben egyébként Tverdota egykori és mai nézetei között is felfedezhető finomodás. (Lásd Uő, Ihlet és eszmélet. József Attila a teremtő gondolkodás költője, Budapest, Gondolat, 1987. 307 skk.) Szerintem azonban a harmincas években József Attila ezt a fogalmat már hegeliánus értelemben használja, noha azt sem szó szerint átvéve. 5 Miklós Tamás, i. m., 118. „Az ebből az időből származó két szövegrészlet megegyezik abban, hogy a neurózis a tőkés társadalom terméke [...] Abban is, hogy ebben a helyzetben, a »neurózisok és társadalmi forradalmak korában« a neurózisban szenvedő vagy forradalmár vagy neurotikus lesz, attól függően, hogy tudatosítja-e neurózisa társadalmi eredetét, vagy ehelyett »önmagával vív«.” 6 Nem arról van szó, hogy az irodalom „kontextuális elemzése” mellett törnénk itt lándzsát. A kérdésről már állást foglaltunk, arra a konklúzióra jutva, hogy „immanens értelmezés” és „kontextus” nem állnak egymással szemben az irodalmi nyelvben. (Lásd Bagi Zsolt, A körülírás, Pécs, Jelenkor, 2005.) Arról van szó, hogy az irodalmi nyelv egy szituációban születik meg, és ez a szituáció József Attila kései költészetében társadalmi. Az irodalmi nyelv meghasonlott természete (tehát az, hogy egy irodalmi mű értelmezése soha nem kimeríthető, így az értelmezés során az értelmező jelentéstulajdonításai mindig esetlegesek) nem azok szituációját jellemzi.