Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)
Tudat, öntudat, osztálytudat. József Attila gondolkodástörténetéhez
254 Tverdota György a nagyobbrészt amúgyis polgári osztályérdeket szolgáló humanizmus.”27 Hiába azonban az etikai szempont elutasítása, József Attila már nem helyettesíthette be Lukács György módján az etikát az osztálytudattal, mert közbeékelődött nála a parapatia, a neurózis, az idegesség tapasztalata. Helyet kellett szorítania gondolkodásában a mélylélektan tanulságainak. A kétféle indíttatás összeegyeztetését, harmóniába hangolását eleinte, úgy látszik, nem tartotta nehéz feladatnak. Úgy gondolta, lehet valaki egyszerre gyógyításra váró lelki beteg és könyörtelen forradalmár: „A marxizmus az elnyomott proletáriátus fölszabadításának, a pszichoanalízis az elfojtásokkal teli lélek gyógyításának a tudománya.”28 A József Attila-kutatás mindmáig nem volt képes megfelelő mértékben levonni a költő kettős meggyőződéséből eredő következtetéseket, pedig ezek mindvégig rányomták bélyegüket gondolkodására és alkotásmódjára is. Vagy úgy fogták föl a pszichoanalitikus tájékozódást, mint az ötvenes évek kultúrpolitikusai, hogy ez a költő eltévelyedése volt, s legjobb hallgatni róla. Vagy ha szóba kerül, akkor csak bíráló megjegyzéseket szabad tenni vele kapcsolatban. Vagy pedig, mint később, a nyolcvanas évektől kezdve, szégyellősen hallgattak a tudományos szocializmus jelenlétéről a költő gondolkodásában, és legszívesebben csak a freudi elkötelezettségét emlegették. Holott a kettő egyszerre volt jelen és hatott gondolkodásában is és művészi gyakorlatában is. A mi szempontunkból ez azt jelenti, hogy az osztálytudat és a lélektani értelemben vett tudattalan egyaránt fontos volt számára. Világa a normatív, fegyelmezett gondolkodás és a minden gondolkodást megelőző és megalapozó ösztönös késztetések összehangolt együtteseként gondolható el. József Attila a harmincas években egyszerre volt a tudattalan és a tudatosság költője. A két véglet együttes jelenlétének és együttműködésének képlete már az 1931 őszén megjelent Kassák-kritikájában, tehát nem sokkal a Rapaporttal való találkozás után kialakult: „a művészet az emberi eszméletnek, a léleknek, tudatnak, vagy ha úgy tetszik, a tudatalattinak a mélyéről, - de mindenképpen az emberi élet jelenné gyülemlő múltjából hozza föl képeit. Azonban ez történik az álomban is, nemkülönben az ébrenlét révedezéseiben.”29 Azaz, József Attila megadja a tudattalannak, ami a tudattalané. Neki köszöni azokat a tapasztalatokat, amelyek a művészet nyersanyagát képezik. Ám így folytatja: „S a művészet abban különbözik mindenfajta álomtól, a képzelet mindenféle csapongásától, hogy a tudatnak, léleknek mélyéről felmerülő képeket értelmesen rendezi, hogy közvetlen jelentést lehel beléjük, és e jelentéseket közvetlen értelmi viszonyban foglalja össze.”30 Nem jelent ez mást, mint hogy a költő az értelemnek, a tudatnak is megadja azt, ami neki jár. A műalkotás, a remekmű a két elv, a tudattalan és a tudatos együttműködésének szerencsés együttműködése következtében 27 József Attila, Az ifjúság nemi problémái, in JAÖM3 1958,128. 28 I. m., 128. 29 József Attila, Kassák Lajos 35 verse, in JAÖM3 1958,111. 30 Uo.