Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)

Tudat, öntudat, osztálytudat. József Attila gondolkodástörténetéhez

270 Veres András mintha a tudatost igyekezne tudattalanítani - a marxizmus racionalitását egyre kevésbé találja kielégítőnek a pszichoanalízis és nem csak a pszichoanalízis felől. Ebben persze a történelmi fejlemények irracionálisnak megélt alakulása játszotta a legfőbb indítékot: a várt szocialista forradalom helyett a német nemzetiszocializmus győzelmével kellett szembesülnie, és Európa-szerte még sok más diktatúra sikerével is (beleértve a sztálini Szovjetuniót is). Kénytelen volt revízió alá venni a marxi jövendölést, Marxnak szemé­re vetni, hogy lebecsülte a véletlen jelentőségét, illetve hogy talán nem is a véletlenen, hanem mélyebb okokon múlik a 20. századi történelem félresiklása. József Attila korai álláspontja Tverdota György folyamatképe döntően az 1930-as évekre szorítkozik, holott a tudat/ öntudat problematikája már korábban is fölmerült József Attila gondolkodásában. Ismét erősen leegyszerűsítve, úgy fogalmazhatunk, hogy míg a húszas évek végén elsősorban a tudat mibenléte foglalkoztatta, addig a harmincas évek elején az osztálytudat, később pedig az öntudat kérdésköre. Az osztálytudat problematikáját átvette, ha tetszik, készen kapta, ezzel szemben a másik két kategória összefüggéseinek vizsgálatában a saját kútfeje szerint járt el. A kiindulópontot értekező prózájának korai fő műve, az Ihlet és nemzet reprezentálja, az öntudat értelmezését pedig (A szocializmus bölcseleté mellett) kései fő műve, a Hegel - Marx - Freud. Bár magának a tudatnak kategóriájával nem élt József Attila, de az Ihlet és nemzet ép­pen ennek problematikáját emeli középpontba. Az emberi tudat (az ő terminológiájával: „szellemiség”) három formáját különbözteti meg. Az intuíció (a szemlélet) közvetlenül a valóságra irányul, ezért csak a részeit ragadja meg, nem képes belátni teljességét, és csak azt fogja fel, ami adott - tehát passzív jellegű „történés”. A másik két tudati forma (a spekuláció és a költészet) viszont aktív, valóságalakító „cselekvés”. A fogalom (a spe­kuláció) közvetve irányul a valóságra, elvonatkoztat tőle, „megtagadja”, hogy megalkossa az igazságot. (A spekuláció tölti be a fogalmi reprezentáció, illetve a tudomány szerepét.) Ezzel szemben az ihlet (a költészet) nem tagadja meg, hanem maga mögé utasítja a való­ságot: „a valóság teljes fogyatkozása egyetlen valóságelemre”, melyet teljes valóságnyivá növeszt (és így a valóság többi részét eltakarja vele).4 Tulajdonképpen az ihlet hozza létre a nyelvi valóságot; a szó teremtése valójában költészet („keletkezésekor” maga a szó: költemény), de amikor már „(el)használt” lesz, azaz megszokottá, „adottsággá” válik, a szemléletünk kompetenciájába tartozik. A nemzet voltaképpen olyan közösség, amelyet nyelvileg alkotnak meg (ezért mondja József Attila, hogy „a nemzet: közös ihlet”).5 Nyilvánvaló, hogy elképzelésében döntő jelentősége van az eredetiségnek: éppen ez a megkülönböztető vonása az ihletnek (költészetnek); az adottságra irányuló szemlélet nem 4 József Attila, Ihlet és nemzet, in JATC11995,123. Lásd még 104-105,110-111. 5 József Attila, Ady-vízió, in JATC11995,166.

Next