Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)
József Atztila és a Nyugat
54 Szilágyi Zsófia egyszerűbben fogalmazva, máshol látták az ellenséget. (Az persze nem kevésbé izgalmas kérdés lenne, vajon ugyanígy volt-e ezzel a József Attila-Kodolányi-nemzedék, hiszen nyilvánvalóan: nem.) Kosztolányi és Móricz másképp is összekapcsolható a mostani gondolatmenetben: a Barkochba című novella, miként erre 1994-es esszéjében Hózsa Éva is felhívta a figyelmet, a várakozást kapcsolja a legerősebben Jancsi Jánoshoz13 - Móricz pedig József Attilához: Nagyon fáj című (és igen beszédes alcímű: Az egyetlen teher: az élet. József Attila emlékeztet magamra) esszéjében, arról szólva, hogyan mesélte el neki József Attila, amikor kisfiúként, pénz nélkül elküldték, szerezzen kenyeret, így összegez: „Hát ő elment a boltjába, háború volt, sokan voltak. Ő szerényen várt. Már akkor tudta, hogy neki a sorsa a várás. Sorra várni.”14 De szó sincs arról, hogy Móricz és Kosztolányi József Attilához való viszonyát, vagy a hozzá kapcsolódó szövegeiket összemoshatónak gondolnám: a nemzedék mint kérdés azonban éppen az egyénről és a csoportról, az egyediről és a nemzedéket egészében jellemzőről való gondolkodásra késztet. Ahogy arra is, hogy a két alkotó, József Attila és Kosztolányi emberi és írói kapcsolatát kiemeljük abból a viszonyrendszerből, amelyet a két generáció konfliktusai és barátságai rajzoltak meg. S ha így teszünk, talán van még mit mondani erről a feltáratlannak a legkevésbé sem nevezhető, különös, irodalmi apa-fiú kapcsolatról is. 13 Lásd Hózsa Éva, Az ugaroltak időszerűsége (A várakozó én attitűdje József Attila és Kosztolányi kötelékeinek látószögéből), in Uő, Melyik Kosztolányiim)? Kapcsolatformálódások, Szabadka, Életjel, 2011, 53-66. KJA21987,959.14