Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)
Móricz Zsigmond és József Attila
.Elejtem képzelt fegyverem’ 71 A költő mint posztumusz ihletforrás A temetést követően a kollektív lelkiismeret-furdalástól motivált bűnbakkeresők nemcsak a Baumgarten-díj főkurátora, Babits Mihály felelősségét firtatták tetemrehívással felérő, indulatos cikkekben, hanem mindenkit megvádoltak, aki József Attila közelében élt, és megítélésük szerint hozzájárult a költő halálához. G. Hajnal László Móriczot is a felelősök között emlegette.55 Lidérces emlék maradhatott Móricz számára az 1938. február 20-i József Attila-emlékest is a Zeneakadémián, mert előadása közben az „ébredő magyarok” zsidóellenes tüntetésükön igyekeztek botránnyá dagasztani az amúgy is zaklatott-tragikus hangulatot. Karinthy Frigyes maga tudósította a Magyarország olvasóit a nyilasok röpcédula-dobálásával, kiabálásával megzavart estről és Móricz szerepléséről.56 A többhetes ormánsági riportútjáról akkoriban hazatérő Móricz az emlékesten felolvasott írásban57 József Attila sorsán keresztül igyekezett társadalmi érvényű tanulságot levonni a baranyai falvakban tapasztalt szociológiai jelenség, a földműves réteg kulturális felemelkedését kísérő „egykézés” szokásának elemzésével. „József Attila bizalmas perceiben megvallotta barátai előtt, dicsekedve a társadalmi bélyeggel, hogy ő proletár gyermek. Nos, a mai társadalmi életnek ez a legfőbb karaktervonása, hogy a proletariátus is hozzáfogott nagy költőket szülni. Ez eddig nem volt s nem lehetett. Költőket régen az arisztokrácia adott. [...] De a városi proletariátus, azt hiszem, Magyarországon, József Attilával küldte be az első költőt az irodalomtörténetbe. Ez a tény tektonikus rázkódást jelez a magyar glóbuszon.”58 Ebben az írásában Móricz mintegy visszautalt Budapest költői című egykori cikkére is, melynek konklúzióját a néhai költő már 1934-es találkozásuk alkalmával cáfolni szerette volna - és most az író ismerte be: a főváros is adhat kivételes tehetségeket az országnak. Amikor két évvel később József Jolán megírta fivére életrajzát,59 s a korabeli kritika irodalmi szenzációként üdvözölte az ismeretlenségből felbukkant szerzőt, Móricz Zsig-55 G. Hajnal László cikke Ignotus súlyos támadása vagy inkább a magyar írók lelkiismerete címmel a Csütörtök című lap 1937. december 15-i számában jelent meg. Többek között ezt írja: „idéznem kell a legnagyobb magyar írókat, Herczeg Ferencet, Móricz Zsigmondot, Molnár Ferencet, hogy csak a legnagyobbakat említsem s kérdezem, vájjon ki tud arról, hogy ezek az írók akár csak egyetlen egyszer is odaállottak a bebizonyosodottan tehetséges fiatal írók érdekei mögé, ki tud arról, hogy a magyar írók élgárdája valaha is fáradságot vett magának arra, hogy egyengesse a nehézsorsú írótársadalom göröngyös útjait. Nem szemrehányás ez, mert hiszen nem is követelhetjük meg a magyar íróktól a szociális elfogulatlanság érzését, ha azok hiányoznak belőlük. [...] Mégis fájdalmas, hogy nincs egyetlen egy sem a mi népszerűink között, aki lehajolna a kevésbé szerencsés sorsú írók problémáihoz.” JKA11987, 644. (Kiemelés az eredetiben.) 56 Lásd KJA2 1987,1088-1089. 57 Móricz előadásának szövege Várostrom. A nép kultúrát akar címmel négy nappal később, a Pesti Napló 1938. február 24. számában jelent meg. 58 KJA2 1987,1092-1093. (Kiemelések az eredetiben.) 59 József Jolán, József Attila élete, Budapest, Cserépfalvi, 1940.