Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)
Móricz Zsigmond és József Attila
88 Veres András lett az (is), hogy - ha hinni lehet Németh Andor 1937-es látleletének - ekkor már az új költőnemzedéknek nem Ady, hanem Kosztolányi az eligazodási pontja.5 Hogyan vetődhetett fel mégis az írásom címében jelzett dilemma, Móricz Zsigmond és József Attila közelítése-rokonítása egymással? Úgy látom, mindenekelőtt Valachi Anna úttörő tanulmánya, amely elsőként tekintette át a két író kapcsolatának alakulástörténetét, állította be úgy az alakjukat, mint akik kart karba téve mutatkoznak meg az alaposabban vizsgálódó tekintet előtt.6 Valachi Anna nem akármilyen érveket talált álláspontja alátámasztásául. A Szép Szó József Attila-emlékszámában olvasható Móricz-nekrológnak már a címe is ez: Nagyon fáj. Az egyetlen teher: az Élet. József Attila emlékeztet magamra. Móricz őszinte megrendüléssel beszél itt arról, hogy bár felismerte a költőben lelki rokonát, csak későn és csak ritkán találkozott vele, és csak most, amikor már jóvátehetetlen, tudatosul benne az elszalasztott lehetőség. A nekrológ elsősorban kettejük kapcsolatán keresztül szól arról, hogy milyennek ismerte meg József Attilát.7 Az első találkozásuk Makón, Makai Ödön házában, 1934-ben még véletlenszerű és esetleges volt. Az író a házigazda vendége volt, így futott össze az éppen ott tartózkodó fiatalemberrel. De 1936 novemberében Budán, a Hadik kávéházban, ahová a költő azért ment, hogy tervezett szerzői estjére (amely végül nem valósult meg) beszélgetőtársnak nyerje meg Móriczot, váratlan fordulatot vett kapcsolatuk. Miután az író elolvastatta vele az egyik Csibe-novelláját, és kezébe adta a fiatal fotográfus, Kálmán Kata frissen elkészült képeit, amelyek Csibe nyomorúságos mélyvilágáról tudósítottak, József Attila - mint Móricz írja - „rémülettel nézett bele a képcsomagba”, majd „zavar, habozás és sápadozás után szólalni kezdett. - Kérlek, Zsiga bátyám, hát ez az én életem... Ez az én bajom, hogy ez az életem... én csibe vagyok: apátián, anyátlan árva, ebből a mélységből származom és e miatt nagyon nehéz is nekem ez az élet, hidd el.. ,”8 A jelenet másik tanúja, a fotográfus is - kevésbé színes szavakkal, de - a lényeget tekintve hasonlóképp idézte fel a történteket: „Nagy hatást gyakorolt József Attilára a dolog. Szó szót követ, s lassan kibontakozik Csibe ágrólszakadt árvasága. József Attila úgy érzi, a maga sorsát hallja. Azt mondja: Én is egy Csibe vagyok.” Kálmán Kata szerint ekkor találtak egymásra. „József Attila másnap elmondta neki az élettörténetét. Külön e célból találkoztak ott újra. Elmondta Csibe-szerű hányatott sorsát.”9 5 Vö. Németh Andor, A magyar irodalom és Európa, in Mi a magyar most?, Szép Szó, IV. kötet, II. rész, 1937. június, 78. 6 Valachi Anna, „Elejtem képzelt fegyverem”. Móricz Zsigmond és József Attila, Forrás, 2003/12. 37- 49, valamint a jelen kötetben. 7 Vö. Móricz Zsigmond, Nagyon fáj, i. m„ 960. 8 I.m., 958. 9 Kálmán Kata, A Csibe-ügy. Egy fotográfus naplója Móricz Zsigmond utolsó éveiről, sajtó alá rendezte Varga Katalin, Budapest, Palatinus, 2012, 36.