Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)
Móricz Zsigmond és József Attila
90 Veres András Móricz a nekrológjában újra felidézte a József Attilától hallottakat. Itt a történet leszűkül a lopás históriájára, viszont kiegészül a család társadalmi emelkedésének jelzésével. Jolán házasságához az író a következő reflexiót fűzi: „Hát a szerelem: ez az egyetlen erő, mely áthidalja az »osztályokat«?” Ugyanakkor fontosnak tartja József Attila szavait idézni arról is, hogy helyzetének jobbra fordulása milyen felemás, visszás következménnyel járt: „úgy tartottak a háznál, mint szegény rokont. Nővéremben a nagyságos asszonyt láttam s a sógoromban a doktor urat”.15 A nekrológ címében szereplő Nagyon fáj szerepeltetése sem véletlen. Móricz nagy érdeklődéssel olvasta el a költő utolsó verseskötetét, és fennmaradtak a hozzá írt jegyzetei (korábban már idéztem is belőlük). Móricz mondanivalóját abban látom, hogy itt is, mint a később írt nekrológjában, József Attila az ő szemében valamiképp a proletársors nehézkedési törvényeit reprezentálja, és az írót leginkább az foglalkoztatta, hogy lehet-e egyáltalán, s ha igen, akkor miképp lehet dacolni a beleszületés determinációjával, Móricz saját szavaival: „az egyéniség megválthatja-e, megfordíthatja-e, új útra viheti-e saját valóját?”16 Mindkét szöveghelyen - a verskommentárjában is, a nekrológjában is - külső nézőpontból vizsgálja a kérdést. Éppen ezért annyira talányos az utóbbi esetében, hogy miért foglalta bele címébe: József Attila önmagára emlékezteti. Úgy látom, hogy csak utóbb adta meg erre a választ, az 1938. február 20-án a zeneakadémiai József Attila-emlékesten elmondott beszédében. Itt jelentette ki, némi túlzással, hogy a városi proletariátus Magyarországon József Attilával küldte be az első költőt az irodalomtörténetbe. Hangsúlyos helyen, beszéde végén nyilatkozik arról, hogy a kultúra várának megostromlásában egynek tudja magát József Attilával, csakhogy az ő indulása szerencsésebb volt: „Nekem az apám tette meg ezt az első lépést: el a földtől! s be a kultúrtömkeleg kellős közepébe! Ha az apám meg nem teszi, akkor én ma vagy a csécsi kocsmában elmélkedek, vagy ha alkalom adatott volna, magam járom a József Attilák, az első előőrsök útját.”17 Tehát egy több lépcsős út vezetett a kapcsolatfelvételtől az azonosulásig. Valachi Anna föltehetően a vége felől nyilvánította rokonnak a két alkotót. A Várostrom című és A nép kultúrát akar alcímű zeneakadémiai emlékbeszédet Tverdota György is kulcsjelentőségűnek tartja egy új József Attila-életrajz megírása szempontjából.18 Hosszan idézi Móricz gondolatmenetét arról, hogy míg korábban az arisztokrácia adott költőket, az elmúlt században pedig a törpebirtokos, kisiparos rend, addig a jelen „legfőbb karaktervonása, hogy a proletariátus is hozzáfogott nagy költőket szülni [...] hirtelen a földből nőve, mintha a kövek elevenedtek volna meg, - megjelentek irodalmi s művészeti horizontunkon az őstehetségek. Hat elemivel előállott egyik, mint elsőrendű 15 Móricz Zsigmond, i. m., 960. 16 I. m.,958. 17 Móricz Zsigmond, Várostrom. A nép kultúrát akar, in KJA2 1987,1094. 18 Tverdota György, „születtem, elvegyültem és kiváltam”. A József Attila-életrajz időszerűsége, BUKSZ, 2012. tavasz, 37-42.