Vilcsek Béla: Az irodalomtudomány „provokációja”. Az irodalmi folyamat (Budapest, 1995)
A műalkotás mint folyamat
ban a kovácsot jellemzi és nem a patkót.) A tárgy megértésére, egységes módszerre és egyértelmű fogalmakra van szükség. A művészetről való gondolkodás középpontjába így a forma (az alak) kerül, amelynek lényege: kettős természete. Művészi jellegét egyrészt a jelentése, tartalma adja, másrészt az a tulajdonsága, hogy szemléletileg folyó tevékenységként ragadható meg. A műalkotás elsősorban szellemi, hiszen semmilyen fizikai mérőműszerrel nem mérhető és nem osztható, másodsorban pedig alak mivolta jellemzi. Megértése és megközelítése az egzisztencia három szellemiségével történhet. Ez a három szellemiség:- a fogalom (a gondolat, a spekuláció),- a szemlélet (az intuíció) és- az ihlet. A világ a fogalom szempontjából csak viszonyként létezik, mert nem szemléleti, nem szemlélhető. Valóság mögötti tény, melyet a valóság elemei „elnyelnek". A világ ezért a szemlélet számára nincs is, mert „lényegintuícióval" a valóság különös lényegei ugyan elérhetők, ám azok egyetemes lényege, a világ nem. A műalkotás viszont ezt a világegészet, a valóság különös lényegeinek ezt az egyetemes lényegét képviseli. Általa a valóságban és az egzisztenciában egyként meglévő hiány (a világhiány) szűnik meg; a művészet e hiánynak (a világhiánynak) a művé formálása. Az alkotó egzisztencia a világhiány helyébe állítja - éppen annak megértése és elsajátítása, a lényegintuíció révén - a mű világát. A hiánynak, a világ hiányának ez az egzisztenciában felmerülő ténye, mint valóság előtti tény, az ihlet. Ahogy a valóság elemei „elnyelik" a világot, úgy tesz kísérletet az ihlet a valóság „elnyelésére", a világhiánynak a művészet valóságában való eltüntetésére. S mivel a valóság maga is formás és mint ilyen, ugyanúgy kettős minősége van, ellentétei a műben ritmusként jelennek meg. A mű létrejötte egyetlen, az adott valóság összefüggéseit érvényes módon megragadó szemléleti egésznek a megjelenése. Mindig olyan szemléleti végső egész, ami a világegészet testesíti meg, s ami ugyanakkor több dolognak, ellentétnek, összefüggésnek a ritmusos eggyéválása. (A műalkotásnak mint végső, egyetlen szemléleti egésznek a változó mozzanatait éppen azok a részletek jelentik, amelyekből ez az egész megszületett, s amelyeket az adott valóság változásával a szemlélet meghaladhat, esetleg nem fogadhat el végső szemléletinek.) A műben az egyes elemeknek azonban külön-külön és együttesen is célja, szerepe, funkciója van, világának minden pontja „archimedesi pont": A műalkotás tehát nemcsak a szemléleti helyettese a világnak, hanem egyben értelmes világ is. 61