Vilcsek Béla: Az irodalomtudomány „provokációja”. Az irodalmi folyamat (Budapest, 1995)
A műalkotás megközelítése
A versnek a hazai szakirodalomban négyféle értelmezése is olvasható. JOBBÁGY KÁRÓLYNÉ 1989-ben először elkészíti a műnek a francia explication de texte útmutatásai szerinti elemzését. Szilágyi Domokos, illetve a Forrás-nemzedék jelentőségének hangsúlyozását követően - a szövegmagyarázó módszernek megfelelően - az alkotás domináns témaköréül Petőfi egyetemes értelmű halálát, mártíriumát jelöli meg. (Ezt támasztja alá a szerkezet négy, különböző hosszúságú és különböző időpillanatot felvillantó egységre tagolódása, melynek csúcspontja a harmadik, legrövidebb rész: a halálos döfés megjelenítése.) A szöveg részletes elemzése igazolja, hogy az egyre szaporodó életrajzi és versekre történő utalások, illetve idézetek mind határozottabban Petőfi utolsó óráinak költői megidézését célozzák. A hétköznapi és a patetikus nyelvi réteg kettőssége, az alkalmazott tér-, idő- és személyváltások, közbeékelt mondatok, áthajlások, felkiáltások stb. a szöveget drámaivá teszik. Az elbeszélő és az alany mindvégig bizonytalan volta a vers utolsó sorában egyértelművé válik, s eggyé olvad. Jobbágy Károlyné ezzel egy időben megvizsgálja a művet a strukturalista elemzés néhány szempontja alapján is. Formateremtő elvnek a montázsszerú szerkesztést tekinti. A Petőfi halálát felidéző, éles vágásokat és váratlan síkváltásokat tartalmazó elbeszélés összefonódik az egyre tágabb körökből vett idézetek, evokációk, utalások szövegrészleteivel. Az első szálat a szoros grammatikai és szemantikai kapcsolat, a másodikat az olvasói előismeret teszi koherenssé. Az ismert Petőfi-verseken túl egyértelmű utalásokat találhatunk Kossuthra, Dózsa Györgyre, Arany János, Babits és József Attila egy-egy versére. A Biblia és az Ómagyar Mária-siralom megidézésével pedig Petőfi élete, költészete és halála már nemcsak más költők sorsával, általában a költői sorssal, egy nemzet sorsával kapcsolódik össze, hanem a krisztusi áldozat és szenvedés, a mártírok példájává válik. A befejezésben a halál félelme mellett a halál vágyának és elkerülhetetlenségének biztos tudata jelenik meg. Megtörténik, Szilágyi több, ekkortájt írt versének zárlatához hasonlatosan, a menekülés reménytelenségének tudomásulvétele. Itt: a Petőfi-sorssal való végső azonosulás. CSERHALMI ZSUZSA ugyancsak 1989-ben - elsősorban Hankiss Elemér kutatásaira építve - elvégzi a Héjjasfalva felé értékszempontú elemzését. Megítélése szerint a versre nem jellemző két ellentétes állapot értékszembesítése. Struktúráját egyetlen, mindenki számára evidenciaként ható értéknek a középpontba való állítása határozza meg. Az értékcentrum Petőfi mint a szabadság, a költészet és az identitás metaforája; halálának felidézése a tragikus értékvesztést, az általa képviselt értékek egyidejű megszűntét jelenti. Az eredeti környezetükből kiragadott szövegek és a különféle imitációk, parafrázisok abszolút értékhordozókká válnak azáltal, hogy a végtelen idő folytonosságát jelképezik. Ezzel szemben áll az emberi élet véges ideje, annak kimerevített-kinagyított végső pillanata, a halál. A költő a megkérdőjelezhetetlen értékek állandóságát és egyben állandó veszélyeztetettségét is bemutatja. A lezárásban az értékrend közössé tétele jelzi annak személyes felismerését, hogy az élet addig jelenthet értéket az író számára, amíg a költészet, az emberi és etikai szabadság esélye és lehetősége biztosított. 245