Vilcsek Béla: Az irodalomtudomány „provokációja”. Az irodalmi folyamat (Budapest, 1995)
A műalkotás mint folyamat
Az olvasói tudatnak ez a különböző valóság-, érzés- és magatartássíkok közötti folytonos villódzása nem csak József Attilánál és nem csak költői alkotásoknál figyelhető meg. A nyelvi jelek „hosszmetszeti" ismétlődéseinek és az akár többszörösen összetett képek metaforikus, „keresztmetszeti" rétegeinek befogadásakor ugyanezt a tudati vibrálást tapasztalhatjuk a prózai és drámai művek esetében is. A népdalok vagy népmesék kezdésénél és zárlatánál például valóság és látszat, állítás és tagadás, pozitív és negatív értékek, a hangok akusztikai hatásának egészen gazdag váltakozása valósul meg: + + +- Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, túlnan+ is innen, innen is túl, volt egyszer egy... + - +- Arra, arra lefelé, egy kicsit felfelé, Tiszán túl, Dunán + - + túl, hol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy... + +- Mondjam, ne mondjam, úgyse hiszitek, én is ott voltam... +- Még ma is élnek, ha meg nem haltak... +- Ha meg nem állt, talán még most is szalad... A 20. századi modem próza és dráma nyelvileg felfokozott szövege is szinte szavanként él az ellentételezésnek, belső feszültségkeltésnek ezzel az eljárásmódjával. Az olvasó tudatát pillanatonként különböző értékek, érzelmek, valóságsíkok közötti vibrálásra ösztökélve. Déry Tibor, már címében is ellentmondást rejtő novellájának, a Vidám temetésnek egy részlete például pontosan mutatja, hogy ezt a hatásmechanizmust miképpen lehet a könyörtelen szatíra szolgálatába állítani: + + - A két másik öregasszony átgondolt stratégiai terv híján s + - + mivel mindketten egyformán utálták az ügyes Berta nénit, egy + - + csendes ellenzéki padocskán húzódott meg, s ha a - + reszketősfejűnek valamelyik buzdításáról félreérthetetlenül + kiderült, hogy olyasmire vette rá az asszonyt, amit az - + utólag megbánt, akkor mindketten rácsaptak. 67