Vilcsek Béla: Az irodalomtudomány „provokációja”. Az irodalmi folyamat (Budapest, 1995)
A műalkotás mint folyamat
tárgy-mű, materiális artefaktum. Valódi létezését és minden tulajdonságát két szándékot (intenciót) tartalmazó tudataktusból, illetve tudatélményből - az íróialkotói, illetve az olvasói-megőrzői cselekvésből - meríti. Az irodalmi mű ezért ROMAN INGARDEN elnevezésével és meghatározásában - tisztán szándékolt (intencionális) tárgy: A tisztán intencionális tárgy minden anyagi meghatározottsága, formális mozzanata, sőt, a tartalmában fellépő egzisztenciális mozzanatok is valamilyen módon csupán tulajdonítva vannak az intencionális tárgynak, de nincsenek benne megtestesítve e szó szűkebb értelmében. Ha például költői formában kigondolunk egy alakot, akinek ilyen vagy olyan tulajdonságokkal kell rendelkeznie, itt és itt kell élnie, ezt és ezt kell csinálnia, akkor többek között úgy képzeljük el ezt az alakot, mint egy valóban létező tárgyat, valóságosságot tulajdonítunk neki. De mindezek a tulajdonságok, viselkedésformák, valóságosság stb. csupán elgondolt, vagy a szöveg által ráruházott. Egy ilyen költőileg teremtett fiatal, erős ember (a lét autonómiája értelmében) nem valóban fiatal, nem valóban erős, nem „igazi" ember. Csak úgy van „elképzelve". Olyasmit tulajdonítanak neki, amit ő - ha szabad így mondani - nem képes önmagából csinálni, mivel nem tartalmaz önmagában semmiféle immanens minőséget. „Valóságosságot" is csak tulajdonítanak neki, végső soron azt is csak a költői akarat és fantázia aktusától kapja. A műalkotás ezt a „valóságosságát" tehát - a folyamat kettős jellegének köszönhetően - kétféle - az írói és az olvasói - tudati tevékenységből nyeri. Léte és minősége kétféle szándékoltság (intencionalitás) eredménye. A műalkotás egyszerre szándékolt jellegű a szerző és a mű, illetve a mű és az olvasó viszonya szempontjából. Csak míg az előbbi esetben a műalkotás a tudati cselekvéssor kézzelfogható végeredménye, addig az utóbbi esetben a kiindulópontja. BOJTÁR ENDRE pontos megfogalmazásában: Az irodalmi mű kétszeresen tisztán intencionális: a szerző és a mű viszonyát tekintve (itt előbb vannak meg a különböző - morfológiai, szemantikai, esztétikai - tárgyak, utána jön létre fizikai létalapjuk, a tárgy-mű), s a mű és az olvasó viszonyát tekintve (itt előbb van meg a tárgy-mű). Nem árt hangsúlyozni, hogy a két folyamat semmilyen szempontból nem egyenértékű! Ezt jelenti tehát a műalkotás József Attila-i kétszeres minősítettsége. S Hankiss Elemér is ezért hangsúlyozza, hogy a műben egyszerre van jelen előfeltételként az írói élmény és lehetséges következményként mindaz az olvasói élmény, amelyet kiválthat. A műalkotás kizárólagosan sohasem azonos önnön előfeltételével és önnön következményével sem, noha képes magába sűríteni az író élményenergiáit és azokat továbbsugározni is az olvasóhoz. Mindezt az írói, illetve az olvasói tudat és a tárgy-mű közötti szüntelen és bonyolult vibrálási, villódzási folyamatnak köszönhetően éri el. Ezért végezetül, a műalkotásról mint folyamatról (Bojtár 74