Z. Varga Zoltán: Önéletrajzi töredék, talált szöveg - Opus 14. (Budapest, 2014)

József Attila önelemző prózája - szabad asszociációk, önműködő írás verbális agresszió a Szabad-ötletek jegyzékében

soron az önmagát csak a gyermekének szentelő anya, akivel megvaló­sulhat a teljes egyesülés (155:4-5). Ezt a vágyat azonban a viszszauta­­sítástól való félelem lehetetlennek nyilvánítja: „ha mindezt odaad­nám egy hozzám hasonló korú fiatalembernek, nemhogy barátra tennék szert, hanem inkább abban lelné az az [!] örömét, hogy köz­nevetség tárgyává tenne” (128:9-129:3). Az önelemző prózai szöve­gekben nyíltan megjelenik az anya teljes és feltétlen birtoklásának (kényszer)képzete, mely a József Attila élettörténetét saját szövegei (bár a versekben kevésbé nyilvánvaló e képzet jelenléte),30 illetve kor­társai visszaemlékezései alapján rekonstruáló pszichoanalitikus elem­zések szerint későbbi tárgykapcsolatainak kudarcát okozta. A dialó­gus hiánya innen nézve másképp is értelmezhető. A feltétlen oda­adásban szükségtelenné válik a kommunikáció: ahogy az anya kita­lálja a csecsemő gondolatait, úgy várja (el) az én is, kérés nélkül, vágya teljesülését. Mivel azonban a Másik, hacsak nem ő ez az ideá­lis anya, ritkán tolerálhatja ezt a vágyat - hiszen az saját vágyának megszüntetését vagy a másik vágyával való teljes azonosulását kö­veteli,31 így az én csak egy nyilvánvaló paradoxon, tehát vágyának ki­oltása árán teljesíthetné be vágyát. Ennek a gondolatnak a változatai gyakran megjelennek József Attila önelemző írásaiban.32 Önműködő írás és szabad asszociációs technika Az odafigyelés, a hallgatás, a megértés hiánya különös kapcsolatot mutat a Szabad-ötletek megformáltságával is. Maurice Blanchot egyik kevésbé ismert, az önműködő írásról szóló cikke szerint „...az önmű­ködő írás felhívja a figyelmet: az általa megközelíthetővé tett nyelv 30 Kassai György „Ferenczi-hatások nyomai József Attila pszichoanalitikus írásaiban” című cikkében (Tlialassa [11], 2000. 2-3.) gyűjti össze a költő kései verseiben meg­jelenő, Ferenczi Sándor pszichoanalitikus elméleteivel párhuzamba hozható, eset­leg azok hatásáról tanúskodó idézeteket. E témák közé tartozik az ún. Thalassa­­elmélet, mely éppen az anya testébe való visszatérés fantazmagóriáját értelmezi. 31 Szabó Lőrinc híres verse, a Semmiért egészen is e probléma egyik megfogalmazása. 32 Például a homoszexualitáson keresztül megszerezni vágyott nőt (SzOJ, 126:7— 127:1); Gyömrői megszerzése elvesztésén keresztül (SzOJ, 147:1-5). 130

Next