Z. Varga Zoltán: Önéletrajzi töredék, talált szöveg - Opus 14. (Budapest, 2014)
József Attila önelemző prózája - szabad asszociációk, önműködő írás verbális agresszió a Szabad-ötletek jegyzékében
jegyzékében. A másik testének felidézése e versekben is szerepet kap, mégpedig az analitikus jegyzetektől különböző diszkurzív helyzetben. A Majd megöregszel-ben a megszólítás, az aposztróf kommunikatív alakzata szervezi a szeretett lény jövőbeli bűnhődésének fikcióját, aki visszautasította a vers beszélőjének szerelmét. A vers mikrotörténete a bűntudat majdani felébredését képzeli el („Majd megöregszel és bánni fogod, / hogy bántasz”), s egyszerre épít a vers beszélőjével szemben elkövetett bűn megkésett belátásából fakadó lelkiismeretfurdalásra („A lelkiismeret majd bekopog”), illetve a megszólított személyt így ért veszteség tudatosulására („hanem valaki hiányozni fog / a múltból ahhoz a magányos csendhez”). Míg az előbbi érv morális természetű, addig az utóbbi inkább haszonelvű, s az elutasított szerető értékeit objektiválja. Az egész versre jellemző, hogy a szexuális ösztönkésztetés az ellenkezőjére fordul: a vágyott testet megfosztja kívánatosságától („fogatlan szád”, „rossz lábod”), maga a vágy pedig morális ítélkezéssé alakul. Amikor a lírai szubjektum megidézi a női test múló időnek kiszolgáltatott szépségét, akkor tulajdonképpen egy jellegzetesen férfiközpontú diskurzus egyik közhelyéhez folyamodik,44 mely a másik identitását a fiatal testhez köti, s melynek kommunikációs célja a másik, a nő fenyegetése, megfélemlítése és ellenőrzése, egyszóval hatalomgyakorlás. „Majd tipegsz s ha eleget / totyogott rossz lábod, leülsz.” A lírai alany végig megőrzi engesztelhetetlenségét, a második személyű alak pedig csak grammatikailag azonos a kései versekben oly gyakori önmegszólító versbeszéddel, hiszen itt a beszéd valóban a másikra irányul, diszkurzív feladata pedig a ráolvasás, a rontás szómágiáját idézi, csakúgy, mint a Magány című versé. Ez utóbbi vers érvelő struktúrája jóval egyszerűbb: a Másik képzeletbeli elpusz-44 Ez a közhely egyébként nem csupán a hétköznapi nyelvhasználat sajátja, hanem a költészet történetében is felbukkanó konvenció. Tverdota György monográfiájában a vers műfaji mintáját Ronsard-pastiche-ként azonosítja, s felhívja a figyelmet, hogy a költemény beszédhelyzete - a többi Edit-vershez hasonlóan - a reneszánsz, udvarló költészetben felbukkanó toposz, a nőnek alávetett férfi sajátos változata (vö. Tverdota György: i. m. 158-159.). József Attila összes versének francia kiadásához írott jegyzetükben a kötet szerkesztői szintén emlékeztetnek József Attila versének és Pierre de Ronsard Quund vous serez bien vieille... című szonettjének feltűnő hasonlóságaira. 139