Z. Varga Zoltán: Önéletrajzi töredék, talált szöveg - Opus 14. (Budapest, 2014)
József Attila önelemző prózája - szabad asszociációk, önműködő írás verbális agresszió a Szabad-ötletek jegyzékében
analízis sikeressége voltaképpen abban mérhető, hogy képes-e megmutatni a szövegek gazdagságának, sokrétűségének, szervezettségének újabb szintjeit. Ezért a morális és az orvosi szempontokat félretéve célom sokkal inkább az analízis József Attila írói teljesítményére kifejtett hatásainak felmérése. Az analízis kínálta én-beszéd és fogalmi háló igen fontos szerepet játszott József Attila írás- és gondolkodásmódjában. Az anya-gyermek, a gyermek-felnőtt, értelem-ösztön, agresszió-szublimáció fogalompárjai, valamint a pszichoszexuális fejlődés freudi narratívájának eseményei és traumái az én megfogalmazásának, s ezáltal megismerésének és talán megváltoztatásának lehetőségeként olvashatók József Attila szövegeiben. A versekben és az ún. önelemző prózában egyaránt, de különböző módon. Éppen ezért igen nehéz elkerülni, hogy József Attila életművében ne az „én” kimondásának, illetve e kimondás következményeinek problematikáját lássuk. Erős a kísértés, hogy a verseket és az „önelemző próza” különböző darabjait egyaránt beszédcselekvésekként fogjuk fel. Ebben az esetben az írást úgy tekintjük, mint amin keresztül az egyes kijelentések eltérő alanyai mögött felfedezhetjük a megnyilatkozás közös alanyát. Az irodalmi pszichoanalízis alapvetően önéletrajzi tevékenységnek fogja fel az írást, ám a feltárandó szubjektumot nem változatlan egységnek tekinti, az írást pedig nem valamiféle egyszer s mindenkorra adott „életrajzi”, „empirikus”, „valóságos” én önkifejezésének tartja. A pszichoanalízisre jellemző dinamikus személyiségkonstrukció hatások és a hatásokra - bizonyos lelki törvényszerűségek szerint - adott válaszok soraként ad leírást az énről. Ennek az irodalmi tevékenységgel érintkező része az én egy új nyelvben való újrafogalmazása, egy új nyelvvel való konfrontálódása, az énnek egy új nyelvben való létezése. Az én újrafogalmazása az analitikus terápia alkalmával -jó esetben - nemcsak megismeréssel, hanem változással is jár: a trauma következtében rögzült rossz beidegződések feloldásával, gyógyulásával. József Attila írásaiból kiderül, milyen sokat várt az én „egészségéért” - a kifejezés mindkét értelmében - folytatott küzdelemben az analízis nyújtotta önismerettől. Az önelemző prózai írások tanúskodnak arról az állandó izzásban lévő énről, akinek identitása újra és újra felolvad az analízis tisztítótüzében, majd új - nyelvi - öntő-