Z. Varga Zoltán: Önéletrajzi töredék, talált szöveg - Opus 14. (Budapest, 2014)
József Attila önelemző prózája - szabad asszociációk, önműködő írás verbális agresszió a Szabad-ötletek jegyzékében
A Szabad-ötletek jegyzéke és a terápiás írás kudarca: a Másik, a dialógus és az identitás hiánya A Szabad-ötletek nem szolgál magyarázattal létrejöttének okairól. Bár a feltevést, miszerint a szöveg a Gyömrői Edittel folytatott kezelés részeként született volna, a terapeuta kései visszaemlékezése cáfolni látszik, József Attila beható pszichoanalitikus ismereteinek hatása a szöveg keletkezésére tagadhatatlan, még ha szorosan véve nem az analitikus kezelés keretén belül született is meg a szöveg megírásának terve. A szöveg keletkezésének indítéka valószínűleg valamiféle ön-analízis, mely funkciójában hasonlít az analitikus szituációhoz, azzal a lényeges különbséggel, hogy itt egyszemélyes, a Másik jelenlétét és azonnali visszajelzését kizáró helyzetről van szó. Megtudni valami eddig elfojtott, fontos dolgot magamról, majd ezzel a tudással felvértezve átalakítani, megjavítani a személyiség szerkezetét, talán így összegezhető a legegyszerűbben a szöveg létrejöttének oka: „Most folytatom, mert talán mégiscsak lehet belőlem valami - mégis csak megérthetek valamit” (48:5-6). A tudaton átsuhanó nyelvi automatizmusok, futó gondolatok lejegyzése ebbe a tervbe illeszkedik: szerzőjük egyszerre veszi magára az analitikus és a páciens, a segítő és a segítségre szoruló szerepét, próbálja Münchhausen báróként kihúzni önmagát a csávából.26 Ez a kapcsolat alapjaiban másítja meg az analitikus viszonyt, hiszen az én újrafogalmazásának folyamatából kizárja a Másikat, a külső tekintetet. A Szabad-ötletek jegyzékét a dialogikus viszony hiánya jellemzi. József Attila önvizsgálata abban különbözik a naplók szintén zárt önmeditációs keretétől, tóságtudat, tekintélyőrzés kiiktatása, a szerelmi érzés kifejezéstartományának a gyermeki reagálásmódok átvétele által történő kitágítása [...] a szerelmi visszautasításra adott reakcióban, az ellenállás leküzdéséért való erőkifejtésben azonban az anyával szemben éppenséggel még eltűrhető vagy tudomásul vehető gyermeki jogokat illegitim módon is érvényesíti a költő a szerelem tárgyával szemben.” Tverdota György: József Attila. Korona, Budapest, 1999. 158. 26 A hasonlatot Németh Andor használta először „»Kelj fel és várj« József Attila gyötrelmes küzdelme kényszerképzeteivel” című életrajzi-visszaemlékező esszéjében. In Bokor László (szerk.): Kortársak József Attiláról. Akadémiai, Budapest, 1987. 1083-1084. 127