Czövek Judit (szerk.): Imádságos asszony. Erdélyi Zsuzsanna köszöntése (Budapest, 2003)
Görömbi András: Népköltészet és új egyetemesség Csoóri Sándor esszéiben
Görömbei András Népköltészet és új egyetemesség Csoóri Sándor esszéiben Magyarországon a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején a népművészet iránti érdeklődés reneszánsza következett be. Ennek a nagyarányú szellemi mozgalomnak az egyik legkövetkezetesebb és legnagyobb hatású ösztönzője Csoóri Sándor volt. Ő a népi kultúrához a modern költészet felől jutott vissza az ötvenes-hatvanas évek fordulóján. A korai Petőfi hatása után az ötvenes évek közepén Juhász Ferenc és Nagy László költészete tágította ki szemléletét, Bartókkal is az ő verseik révén ismerkedett meg. Majd az európai avantgárd vonzásába került, Picasso, Chagall, Henry Moore művészetének ösztönzése alapján „az élmény és látvány arányait követő mű helyett a személyiség minden tudását, emlékét és indulatát kifejező merész, kihagyásos, távoli világokat összeszikráztató mű lett Csoóri ideálja”. 1959-ben Muharay Elemér drámát kért tőle parasztszínjátszók számára, azt ajánlotta neki, hogy A halálra táncoltatott lány balladája elé írjon egy olyan történetet, melynek aztán a ballada lehetne a csúcspontja. Ezért kezdte tanulmányozni a balladás, népdalos, néprajzos könyveket. Ezek különleges felismeréshez jutottak: „A nyelv ezekben a tágas, rög fölé emelkedő keservesekben nem a paraszti élet nyűgeitől, hanem a létezés merészen kimondott fájdalmától csapódik magasba. A földet szántó kardok, a tengerek teteje s a búval megterített asztalok fölött a József Attila-i lét dadog. A Juhász Ferenc-i kozmikusság feszül.”" Ehhez az élményhez jött „végső lökés” gyanánt Garcia Lorca Vémász című drámájának a megismerése. Lorca művészetében együtt szemlélhette a két véglet találkozását, a parasztinak és korszerűnek, a parasztinak és az egyetemesnek az összekapcsolását. Ez a felismerés ösztönözte arra, hogy a modern művészet megismerése után az összekötő szálakat kutató tekintettel járja be a népi kultúra világát. A Kormos István és Rab Zsuzsanna fordításában megjelent orosz népköltészeti antológiáról írva már 1962-ben olyan megállapításokat tesz, amelyek a magyar népköltészet bensőséges ismeretéről tanúskodnak. Összehasonlítja az orosz és a magyar népköltészet jellegét. Feltűnik neki az, hogy az orosz népköltészet mindent elmond, mindent részletez. Ezzel szemben a magyar jelképekbe, lényegre törő kinyilatkoztatásokba sűríti a lélek mondandóját: „Különbözőségük egymás létjogosultságát csak erősíti. Mert amit Dér 1980. 421. 2 Csoóri 1994- 702. 705. 2 Vö. Csoóri 1994. 704. Népköltészet és új egyetemesség Csoóri Sándor esszéiben