Czövek Judit (szerk.): Imádságos asszony. Erdélyi Zsuzsanna köszöntése (Budapest, 2003)
Görömbi András: Népköltészet és új egyetemesség Csoóri Sándor esszéiben
és az újat egységbe fogó művészetükben. Juhász Ferenc és Nagy László példája azt is igazolja számára, hogy az egyetemességre törekvő művész a XX. század második felében is ihlető tiszta forrást találhat a népi kultúra archaikus anyagában.20 Csoóri Sándor a népművészet új értelmezésére egy új művészetmodellt épített, a népiség és európaiság szintézisének igényét fogalmazva meg. A magyar kultúra történeti áttekintése, kiváltképpen pedig a XX. századi nagy példák, Bartók, József Attila, Juhász Ferenc és Nagy László művészete azt bizonyítja, hogy „az egyetemesség irányába és a magyarság önkifejezésének legtisztább pillanatáig azok jutottak el, akik e két ágban szétnyíló, de egy törzsben folytatódó kultúránk szélsőséges pontjait kötötték össze idegük húrjaival”.21 A bartóki modellt, népiségnek és európaiságnak a szintézisét először Németh László ajánlotta a magyar és a kelet-közép-európai kultúra modelljének. Csoóri Sándor koncepciójának az újdonságát a népköltészet formavilágának, világszemléletének új értelmezése, a modern költészettel való rokonítása adja. „Tézise azonban archimédeszi pontnak bizonyul, amelyre támaszkodva gyökerestül kifordítható az az esztétikai felfogás, amelyik a népit az egyszerűvel azonosítja.”22 * A Tenger és diólevél gazdagon vall arról is, hogy miként ismerkedett meg a hatvanas évek második felében Csoóri Sándor az élő erdélyi magyar népművészettel, s attól elválaszthatatlanul az erdélyi magyar sorssal. A népi kultúra értékeinek feltárásával azért is kezdett foglalkozni, mert más módon nem adhatott számot döbbenetes erdélyi tapasztalatairól. Ekkor tudatosodott benne az is, hogy a népi kultúrában a modern ember számára is nélkülözhetetlen értékek vannak, de a parasztság már nem képes őrizni és megtartani ezt a kultúrát. A néphagyomány éltető továbbvitelének az értelmiség feladatává kell válnia. A népi kultúrában a nemzet múlt- és önismeretének olyan értékei rejlenek, amelyek a XX. század emberének is éltető forrásai lehetnek, különösen akkor, ha összeköti azokat a modern világ elemeivel. Csoóri népköltészettel foglalkozó esszéi sokrétűen mutatnak rá a népi kultúra vitális és morális közösségi értékeire is. Különösen erdélyi tapasztalatai tették nyilvánvalóvá számára azt, hogy a természetesség, keménység, szilajság, féktelenségében is fegyelmezett emberség példái, amelyeket Dél-Amerikában és Afrikában keres a folklórját vesztett európai ember, nálunk itt van még érinthető közelségben.2* A népi kultúra az ember közösségi hajlamait tartja ébren a magányossá váló XX. századi létben. Csoóri a jelenkori kultúra válságával szembesülve fogalmazza meg az új egyetemesség bensőségességet és teljességet egyszerre hozó eszméjét. A modern kor megriadt, magányos emberét akarja visszavezetni a tiszta forráshoz. „A tiszta forrás Bartók értelmezésében nem más, mint az emberi természet mélyén rejtőző evidenciák neve, a mindenséget érzékelő ösztönöké, a vizek neve, a fák neve, a szélé, a harmaté, a tiszta örömök és fájdalm” A népköltészetnek Nagy László is két vonulatát különböztette meg: „Sok-sok arcát ismerni kellene végre, cifrálkodása mellett észrevenni ékességét, realizmusa mellett absztrakcióit, világossága mellett rejtett áttételeit, jámborsága mellett égre lövő szertelenségét. Ritmusában a lélegző elevenséget.” Nagy 1979. 95. 21 Csoóri 1994- 738. 22 Simon 1980. 321. 23 Kiss 1984- 395. 396. Népköltészet és új egyetemesség Csoóri Sándor esszéiben