Epiktétosz: Epiktétosz összes művei + 2., javított kiadás (2016) - Electa (Budapest, 2014)
Steiger Kornél: A sztoikus etika és Epiktétosz lélekterápiája
330 A SZTOIKUS ETIKA ÉS KILIKTÉIOSZ LÉLEKTERÁPIÁJA Az viszont igen valószínű, hogy az orthodox (zénóni-khrüszipposzi) iskola még az apatheia radikális formáját hirdette: az érzelmeket, indulatokat nem mérsékelni és kezelni kell, hanem gyökeresen ki kell őket irtani. A Kr. e. 2. és 1. században alakulhatott ki a sztoikus filozófusnak az az ellenszenves portréja, amelyet Cicero mutat be. A legfőbb jóról és rosszról negyedik könyvében: a sztoikus gondolkodó érzelmektől mentes, a testét és környezetét elhanyagoló, mocskos alak, gondolkodása rideg és meddő szőrszálhasogatás. Ahelyett, hogy hazája, városa és családja boldogulásán munkálkodna, here módjára él érzelemmentes önelégültségében, fölöslegesen bonyolult logikai műveletekkel pepecsel, és tévedhetetlen bölcsnek tartja magát. A cicerói invektíva a zénóni-khrüszipposzi sztoikus filozófia valós problémájára világít rá: a sztoikus bölcsnek - személyisége integritását védelmezendő - olyan alaposan sikerült behúzódnia önnön Énjébe, hogy nem képes visszatalálni a külvilághoz, és ennek következtében Énje sorvadásnak indult. Az emberi személyiség ugyanis érzelemgazdag személyközi viszonyokban alakul ki és erősödik meg. Ám a filozófus, aki minden emberi kapcsolatát (családi és társas kapcsolatait egyaránt) morálisan közömbösnek éli meg, aki az emberi indulatokat-érzelmeket természetellenesnek, hamis ítéleteknek, a lélek betegségeinek tekinti, aki egyedül hipertrófiás értelme révén van jelen a világban, ugyan kivel működhetne együtt? Olyan emberrel, aki nem bölcs, nem fog személyes viszonyt kialakítani, hiszen a korai sztoa szigorú és merev tanítása szerint aki nem bölcs, az tudatlan, aki tudatlan, az morálisan hitvány, márpedig a bölcs a hitvánnyal nem kíván semmiféle kapcsolatba kerülni. De bölcsek sem kerülhetnek szeretetteljes baráti viszonyba egymással, hiszen mindegyikük autark, lezárt mikrokozmosz, akinek semmi szüksége a másikra. /. 3. A jó és a rossz. Nevelés a jóra A jó egyetlen fajtája az erkölcsi jó, vagyis az erényeknek megfelelő - azaz belátó, bátor, igazságos és mértéktartós - magatartás és cselekvés. A rossz, az erkölcsi rossz, vagyis az erényekkel ellentétes hitványságoknak megfelelőostoba, gyáva, igazságtalan és zabolátlan - magatartás és cselekvés. Minden egyéb - így a fizikai világ egésze, valamint a morális minősítés hatálya alá nem eső, de nem is természetellenes magatartásunk és cselekvésünk - etikailag közömbös (adiaphoron). A jónak és a rossznak nincsenek fokozatai, és nincs köztük átmenet. A jót és a rosszat ugyanis a sztoikusok a kijelentések logikai igazságértékének (igaz/ hamis) analógiájára fogják fel. Ahogy nem mondhatom azt, hogy a „2 x 2 = 5” . A négy sarkalatos erénynek (belátás, bátorság, igazságosság, mértéktartás) számos alfaja van, lásd Diogenész Laertiosz 7,92-93 és Areiosz Didümosz 5b, 5bl, 5b2 (= Sztobaiosz 59-62).