Koltai Tamás: A láthatatlan színház (Budapest, 2001)
Fesztivál hava
letlenül lett a premier az első összpróba. Ezt a szelíd provokációt megérdemeltük, s ahogy reagáltunk rá, siralmas bizonyítványt állított ki rólunk. Eszembe jutott Hevesi, aki azt írta, hogy a kis Freie Bühnét látogató sznobok alapozták meg a Deutsches Theatert. Hát már sznobjaink sincsenek? Nincs, aki élvezné a bensőségességet, a ritka színészi intenzitást, a belső idő eufórikus kiteregetését? De van, hál’ isten. Sokan és érzékeny lélekkel nézték a játékot, mikor másodszor láttam. Egyébként háromnegyed tizenegy után öt perccel lett vége. Fölszabadult öröm és siker. Ha egyetlen ilyen akad az évadban, nincs veszve minden. Ez az előadás megtörtént. Ez volt a Dosztojevszkij-adaptáció.A nagybácsi álma. És megtörtént Howard Barker Fejezetek egy kivégzésből című színműve Kaposváron, Ascher Tamás rendezésében. Egy előadás, amibe kapaszkodni lehet: fanyar apoteózis és gúnyos kritika a szellem szabadságáról meg az ostobák ideológiai küldetéstudatáról. S persze a legkomolyabb szakmai minőség. Ez volt a csúcs az évadban. Mellesleg: ki lehet osztani díjat a legjobb női alakításért, ha nincs ott Molnár Piroska? És Törőcsik a Dosztojevszkijből? Mi történt még? Az Oleanna a Budapesti Kamarában (rendező Deák Krisztina), ez a pár excellence dumadarab, David Mamet kétszemélyese a primitívség agressziójáról az értelem ellen, amiben cikázik a szellem. (Gondoljuk meg, nemcsak a színész meg a díszlet mozoghat az előadásban, van úgy, hogy a színész meg a díszlet egy helyben áll, csak a szellem mozog, és én azt jobban kedvelem, mint a fordítottját, amikor minden mozog, csak a gondolat béna.) Azután megtörtént a Pogány tánc a Katonában, Máté Gábor finom, csipkeveretű Brian Friel-szőttese; László Miklós állatszertára a József Attilában, amit tucatáruból javított föl békebeli minőséggé Benedek Miklós: A tüzes angyal című Brjuszov-regényből Bódy Gábor forgatókönyve alapján Szikora János elővarázsolta (kicsit színészhiányos, mégis tündökletes) érzéki fantáziaszínház, egyáltalán, az egész pécsi kamaraszínházi szezon, merész és hatékonyan működő gondolati és térkompozícióival, egy lehetséges kamaraszínházi alternatíva sikeres évada, amit - nyilván ezért - sürgősen agyon kellett csapni, mielőtt még kiteljesedik. Történt, ami történt. S ha most - Zalaegerszegen - meg nem történik, eljő máskor. Ahogy Hamlet mondja. 1994