Koltai Tamás: Nemzeti történet avagy színház a cethal hátán (Budapest, 2002)

Nemzeti üzlet

ám nem szavazta meg Schwajda Györgynek a József Attila Színházat. Mindössze ő állt ki mellette másodmagával, az ellenszavazókat udvaria­san nem nevezi nevükön. Egyikük én voltam. Többször írtam erről, most újra leírom, ma is ugyanúgy szavaznék. Persze már akkor hátrá­nyos helyzetben voltam másokkal szemben, mivel viszonylag jól ismer­tem azokat, akikről szavazok. Például sokat jártam vidékre. Többek kö­zött Nyíregyházára, ahol Léner Péter izgalmas, bátor színházat csinált, ő rakta le az alapokat, amelyekre később Verebes István építhetett. Min­den esély megvolt rá, hogy ugyanazt fogja folytatni a József Attilában is, amely már akkor kivívta „a vidéki színház Pesten” rangot. Schwajdáékat pedig előkészítve várta - ezt szeretném hangsúlyosan megismételni: biztos befutónak számítottak - az egy évvel később megürülő Thália, amelyre korábban ők maguk nyújtottak be nem hivatalos pályázatot. Hi­vatalosan mégsem pályázták meg, amikor eljött az ideje, mert Schwajda megsértődött József Attila színházi „mellőzése” miatt. Kétségtelen, hogy akkori várakozásaimból semmi sem jött be. Nem gondoltam, hogy Léner olyan színházat fog csinálni a József Attilából, amilyet csinált. Schwajdáról sem gondoltam, hogy olyan színházat fog csinálni a Tháliából, amilyet csinált - miután a kényszer szülte, szeren­csétlen Arizona fölösleges, a szakmai mentálhigiénét jelentősen rontó közjátéka után Művész Színházként mégiscsak átvette. Ebben a törté­netben senki sem lehet valami büszke magára. Legkevésbé maguk a színházcsinálók, akik „saját szavazóik” bizalmának sem feleltek meg. Kénytelen vagyok előbbi kijelentésemet a következőképpen módosíta­ni: ma is megszavaznám az akkori Lénernek és az akkori Schwajdának - két kockáztató színházi embernek - a József Attilát és a Tháliát. Az an­gyalföldi és a szolnoki vegyesboltok igazgatóinak - ha ma kellene szavaz­nom - nem. A rendszerváltás óta előretört a megélhetési színház, és a jövő is az övé. Nemrég Szombathelyre, a Művészetek Házába invitáltak könyvről és színházról beszélgetni. Az egyik kedves résztvevő megkérdezte, mi a véleményem a megyeszékhelyeken működő színházakról, és lehetsé­gesnek tartom-e, hogy ma új társulatot hozzanak létre. A kérdés mögött a régóta vajúdó szombathelyi színházalapítási szándék bonyolult histó­riája rejlett. Elmondtam, hogy egyedül annak lenne értelme, ha fiatal, szinte kezdő színházi embereket kérnének föl, szervezzenek össze egy

Next