Komoróczy Géza (szerk.): Szilágyi János György - Örvények fölé épülő harmónia II. Levélben többet (Budapest, 2018)
IX. A művészetnek feladata a hazugságok leleplezése, ettől a feladatától csak az félhet, aki a hazugságok leleplezésétől fél (1976-1983)
IX. 1976-1983 nyors, a jogvédő irodák és a műkereskedelem hatáskörébe eső fogalma” (zárójelben: ebben te a mai magyar valóságra ismersz?) nem alkalmazható. Egyetértesz? Az ilyen, a szakirodalomban bevett terminológia szerint anti-művészetnek nevezett művészetet (amelyet, mint előbb kitűnt, nem abszolutizálok) „a művészet újfajta létjogosultságáért vívott küzdelem állomásának” tekintem (162. lap, alulról a 7. sor, amely válasz arra a kérdésedre, állomásnak tekintem-e; a mondatod második felét viszont nem értem, mi az, hogy „állomás vagy a jelen adekvát kifejezési módja?” Hát az egész jelen nem állomás? természetesen a mi jelenünket is beleértve). Egyetértesz? A „pszeudo” műfajt, amelyet nálunk például Pauer Gyula képvisel (zárójelben: személye ellen aligha lehet kifogásod, a Nemzeti Színház díszlettervezője, művészete ellen sincs legalábbis a Képzőművészek Szövetségének, amelynek az elmúlt hónapokban rendezett „Tendenciák” című kiállítás-sorozatán többször is láthattuk műveit), tehát a „pszeudo” műfajt egy lehetőségnek gondolom („az anti-művészet egyik klasszikus lehetősége”, 162. lap, alulról 5. sor) nemcsak a műtárgy új fogalmának megvalósítására, hanem ennél többre is, hogy rámutasson, sőt ráébresszen arra, mi a hazugság a művészetben és a művészet létszínhelyében, vagyis abban a társadalmi közegben, amelyben a művek létrejöttek, s teszem azt abban a tudatban, hogy a művészetnek feladata a hazugságok leleplezése, és hogy ettől a feladatától csak az félhet, aki a hazugságok leleplezésétől fél. Egyetértesz? Végül azt tettem hozzá mindehhez, hogy a valódiságba vetett hit és bizalom megrendülésének korában ennek a hitnek és bizalomnak helyreállítására a hazugság minden formájának a leleplezése az egyetlen lehetőség, hogy éppen ezért valódi és hamis egybemosásának leleplezése a művészet legmagasabb feladata. Egyetértesz? Mert erről szól, kedves Robi, a tanulmány, amelyet furcsa bukfenccel értelmezel úgy, ahogy, hiszen magad is észreveszed és utalsz is rá, hogy a zárómondat „egy korban” kifejezése visszautal Karinthyra és tovább József Attilára is, jelezve, hogy olyan korról van szó, amelybe mindketten beleférnek. De ebből is elég, kínos érzés, ha magyarázni kell, mit akartam mondani; joggal vetheted ellen, hogy miért nem a tanulmányban mondtam el, vagy - minthogy a fentiekből kitűnik, hogy szerintem elmondtam - miért nem érthetőbben. Még néhány pont leveleddel kapcsolatban. Arachné-tanulmányomban kifogásolod a fogalmazásod szerint: „minden korban élt-élő művészek számára kötelező ellenzékiség”-et; ez a vezércikkek nyelvére fordítása annak, ami én mondani akartam, és amit Karinthy úgy fejezett ki, hogy „nem szabad egy művésznek úgy itt hagyni a világot, ahogy találta”. Vagy nem így van? Egy másik pont. Azt írod: „szám, találtál rá fórumot, hogy ezt nyomtatásban közöld a világgal”. Ez a fórum az Antik Tanulmányok, amelynek a szám belső címlapján olvasható szöveg szerint egyik szerkesztője vagy. Arra sajnos aligha hivatkozhatsz, hogy nem törődsz a folyóirattal. Legalábbis előttem nem, mert itt is az a véleményem, mint fentebb: gyűlöletesnek tartom a belenyugvást valami változtathatatlannak elismert, de nem helyeselt állapotba. Legvégül a Catullus-tanulmányhoz. Kifogásolod, hogy „az antik költemények” műfordításának kérdésében végül magam sem foglalok egyértelműen állást. Hát igen, itt, úgy látszik, van különbség a nézeteink között. Én ugyanis kifejezetten nem hiszek a"-