Miskolczy Ambrus: Tiszta forrás felé… - Közelítések Bartók Béla és a Cantata profana világához (Budapest, 2011)
A "tiszta forrás" - vallás, mítosz, utópia?
260 A „TISZTA FORRÁS” - VALLÁS, MÍTOSZ, UTÓPIA? és a szűk, a diatonikus és a kromatikus. A motívumfejlesztés állandó eszköze: a fordítás. (Innen és onnan, fent és lent, a tétel és az ellentétel kettős egysége.) Ez B. alapvető dialektikája: a karakter, mely ellentétein át érkezik magasabb önmagához. Természeti törvény, melyről B. nyilván úgy érezte, hogy műveiben is megvalósítja, s vele jut el a »tiszta forráshoz«.”1264 Hogy ez mit jelent, megintcsak Szabolcsi Bence világította meg a legjobban: „A tiszta forrás, az ősforrás, az őstermészet, az élet alapigazságainak keresése elvezeti a tiszta forma, a tiszta képlet, a tiszta kifejezés igényéig; elvezeti a karakter egyértelmű zenei megformálásáig. Íme a döntő fordulat, mely Bartók világát kiemeli legtöbb kortársa közül, a menekülésből szembefordulás lesz (akár Beethovennél), és egyszerre feltűnik a megoldás: az ösztönöket fel kell oldani az alkotó értelemben, az ellentétekből össze kell kovácsolni a karaktert.” Ez a karakter: „a zenei ábrázolás tényét éppúgy jelenti, mint az emberi jellem zenei megmintázását”.1965 József Attila nagy verse A Dunánál a bartóki paradigmával rokon. Énjét az ősformáig vezeti: „az őssejtig vagyok minden ős”. Viszont úgy jeleníti meg történelmünk egységét, mint senki előtte és utána, gyűlölködéstől tisztán. A világ vagyok - minden, ami volt, van: a sok nemzedék, mely egymásra tör. A honfoglalók győznek velem holtan s a meghódoltak kínja meggyötör. Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa - török, tatár, tót, román kavarog e szívben, mely e múltnak adósa szelíd jövővel - mai magyarok! Ez a kavargás a rend világába illeszkedik, melyért - mint mondja - „dolgozni akarok”, miközben pszichoanalitikus munkájában kárhoztatta a munkát, és mindent, ami van, vad gyűlölettel.1266 A költeményben megnyilatkozó karakter bartóki. Olyan emberé, aki meglelte a tiszta forrást. A tiszta forrás metafora, szimbólum, a tisztaságé, és törekvés a megtisztulásra. Hiteles az, ahogy Szántó Judit megemlékezett József Attilának a zenéhez fűződő képzeteiről: „Verseit méri és hasonlítja az ő magasságukhoz. Nézd, mily könnyen formáltam legnehezebb mondanivalóimat, mint Mozart. Vedd például a Falu című versemet, vagy a Bánatot. Futtam mint a szarvasok - lágy bánat szememben, vagy a Holt vidéket, amely formájában harmonikus és az ősi magyar nyolcas klasszikussá emelt formája, mégis vagy éppen ezért Bach muzsikájához hasonlítom. A város peremén ez már Beethoven muzsikája, szárnyaló, győzni akaró, minden rárakodó nehézség dacára. S a Psalmus Hungaricus a legnagyobb költészet zenében. Merészség-e A Dunánál című versemet mellé emelni? Bartókkal szivét telíti, nem hasonlítja hozzá verseit.”1267 Mi viszont miért ne tehetnénk meg? Megvallom, a tiszta forrás gyakori emlegetése a demagógia képzetét kelti, és egyre inkább arra késztet, hogy kiszálljunk belőle. Annál is inkább, mert ilyen munkát, mint az enyém nehéz nem valami fennköltnek, netán giccsesnek tetsző mozzanattal befejezni. Csakhogy ilyenkor még inkább átérezzük Napóleon mondásának az igazát: „A fennköltőt a nevetségestől csak egy lépés választja el.” Ezért inkább József Attila komor figyelmeztetését idéznénk, amelyben az erdő említése után szintén felvillan a szarvas képzete.