Sebes Anna: Emberállat (Budapest, 2008)

Első rész: Az emberi család kialakulásának biológiai-történeti előfeltételei

142 ). AZ EMBERI CSALÁD KIALAKULÁSÁNAK BIOLÓGIAI-TÖRTÉNETI ELŐFELTÉTELEI éber tudatosság jellemzi. Ekkor az egyén felismeri, hogy azonos minden létezővel (Wilber 2005, 216-233). Lothar Krappman szerint felnőtt identitásunk folyamatos alakítása szintén ál­landó alkalmazkodást jelent, „annak bemutatása, ami vagyok”, ami „nem más, mint egy új elvárásokat figyelembe vevő, valamint a cselekvő- és beszélgetőpart­nerek mindenkor eltérő identitására tekintettel levő minden helyzetben elvég­zendő kreatív aktus” (Krappman 1980, 18). Az egyénnek egyszerre kell megőriz­nie folyamatosan önmagát annak, amivé lett élettörténete alakulása során, illetve változtatnia önmagán és önmaga bemutatásán a különböző élethelyzetekben, a különböző kapcsolati helyzetekben. Az egyénnek anticipálnia kell a másik elvárá­sait, közölnie kell saját elvárásait, miközben számot kell vetnie azzal is, amit a má­sik a saját elvárásaiban előlegezéseivel kapcsolatban előlegez. E különféle köve­telményeket egyfolytában egyensúlyozva kell megoldania ahhoz, hogy egyszerre viselkedjen ugyanazon személyként a különféle és folyton változó helyzetekben, miközben hozzáalakítja egyben saját viselkedését a környezet változásaihoz is. Ahogy Krappman fogalmaz: „[...] az egyes egyénnek a különböző, de egyidejű in­terakciós rendszerekkel kapcsolatban azt a kérdést kell megoldania, hogyan visel­kedjék egy és ugyanazon személyként, miközben minden egyes interakcióban különböző elvárások perspektívájában kell érvényesítenie magát [...]” (Krapp­man 1980, 90). De csak a családban található meg az - amennyiben a családon be­lül a viszonyok kiegyensúlyozottak­­, hogy a családtagok (Cyrulnik szavával az „ugyanazok”) képesek legyenek rá, és akarják is visszatükrözni saját viselkedé­sükkel azt, amilyenek ők maguk, és amilyenek a többiek. Ahogy József Attila írja: „Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat.” Amikor egy újszülött világra jön, úgy történik első családba fogadása, mint már szó volt róla, hogy felfedezik a többi családtaggal (főleg az apával, anyával, testvérek­kel) való hasonlóságát. A hasonlóság által a szülők könnyebben elfogadják a most érkezettet, mivel már egymást is elfogadták, mielőtt eldöntötték, hogy a „mi” pá­roson kívül létrehoznak egy harmadik lényt, aki személyében ily módon meg­hosszabbítja majd a „mi”-t, és aki „rám” vagy „rád” fog hasonlítani. A család kiala­kítása során tehát először létrejön egy pár, majd egy triád, amely már családnak nevezhető.10 111 111 Feldmár András mondja a róla készült dokumentumfilmben, hogy amikor az ember létrehozza a párt, akkor valamit hagy meghalni a saját individualitásából ahhoz, hogy a „mi” párost létrehozhassa. Amikor elhatározza ez a páros, hogy lesz egy (vagy két, vagy három) gyerekük, akkor megint csak hagy valamit meghalni e „mi” párosból ahhoz, hogy a három (négy stb.) személyből álló család létrejöhessen.

Next