Sebes Anna: Emberállat (Budapest, 2008)
Második rész: Konfliktusok
KONFLIKTUSOK AZ EMBERNÉL Agresszió az embernél Az embert, ugyanúgy, mint az állatot, az agresszióra és a vetélkedésre irányuló, a „harcolj vagy menekülj” ösztöne jellemzi, amikor vagy nehézségekbe ütközik, vagy nem képes a számára szükséges „erőforrások” megszerzésére, és ez félelmet vagy dühöt vált ki belőle. Az „erőforrás” ebben az értelemben tágabb jelentésű fogalom, de biztos, hogy- József Attilával szólva-az „ehess, ihass, ölelhess, alhass” az ember túlélésének primer szükségletei közé tartoznak. Az ember sem lett volna képes életben maradni az önvédelemhez és a támadáshoz szükséges agresszió fegyvere nélkül. A biológiai agresszió tehát az ember viselkedésének egyik fontos mechanizmusa, az egyedek vagy egy csoport egyedei közötti versengő viselkedésmódot szabályozza. Az embernél található agresszív viselkedési formák hasonlók a majmoknál található számos agresszív viselkedésformához, és kiváltódásához az embernek is szüksége van nagy mennyiségű, vérnyomását emelő adrenalinhoz. Az egyéni agresszió mögött gyakran találkozunk az erőforrások birtoklásával kapcsolatos frusztrációval mint kiváltó motivációval: a gyermek, akitől elvesznek egy tárgyat (játékot), akinél megakadályozzák, hogy célját elérje egy cselekvés kivitelezése során, vagy akinek fájdalmat okoznak, és nem tudja megtorolni, mindezekben a helyzetekben, amennyiben egészséges a reakcióképessége, spontán módon agresszióval fog válaszolni. A felnőttek agresszív viselkedése mögött szintén megtalálhatók korábbi helyzetekben átélt frusztrációkra adott válaszaik. A nem adekvát reakciómód mind kisgyermekkorban, mind felnőttkorban lemérhető többek között azon is, ha valaki nem képes egy frusztrációra agresszióval reagálni, vagy ha minden frusztrációra kizárólag agresszióval tud csak válaszolni. Az agresszió „tiszta” formában többnyire a csecsemőknél, a gyerekeknél, az archaikus népeknél, a tömegek vagy a modern társadalmakban a tulajdonnal nem rendelkező, szegény és szociálisan frusztrált társadalmi csoportok tagjainak viselkedésében nyilvánul meg, egyfelől mert nem tudják kontrollálni dühüket, másfelől mert nagyobb a kockázatvállalási készségük, hiszen nincs mit veszteniük. A csecsemő sír, kiabál, ha valaminek szükségét érzi (ha az anyamellre vágyik, azaz éhes, de akkor is, ha csak anyja közelségére vágyik). A felnőtt férfiaknál (vagy a csimpánzoknál észlelt) vérre menő agresszió gátlástalanul tör utat hadseregnek erre.