Urfi Péter: A láthatatlan tápanyagvagyon - Doktori mestermunkák (Budapest, 2003)
I. A műtrágyázás korszakai és megítélésének időszerű kérdései Magyarországon
tíve magas munkaráfordítással elért viszonylag alacsony termésátlagok miatt gazdaságtalanná válna a termelés. „Az integrált stratégia - írója Podmaniczky et al. (1995) - a növekedési és stabilitási igényeknek is eleget akar tenni, ezért a két (»konvencionális, energiaintenzív« és »organikus, ökológiai«) stratégia elemeit egy kompromisszumos, köztes stratégiává igyekszik egyesíteni” (Podmaniczky et al. 1995). Attól függően, hogy az egyes szerzők a két stratégia elemeit milyen módon és arányban ötvözik, különböző integrált termelési koncepciókkal találkozhatunk; most elsősorban Ángyán (1995b), Edwards (1990), Király (1995), Kismányoky (1995), és Sántha (1996a) munkáira támaszkodva kísérlem meg összefoglalni a közös jellemzőket: - az integrált termelés - az ökonómiai és az ökológiai kívánalmak optimális kompromisszumának megfelelően - a környezeti károsodás minimalizálásával egyidejűleg jövedelmező termelést kíván elérni; - a termőhelyi adottságokhoz illeszkedő agrotechnikát alakít ki, illetve a termőhelynek és a technológiai szintnek (intenzív, extenzív) megfelelő fajtákat használ; a környezet adottságainak megfelelően alakítja ki a művelési ágak arányait, illetve a vetésszerkezetet; a növényi sorrend megtervezésekor az ökonómiai szempontok mellett figyelembe veszi a növény-egészségügyi, talajerő-gazdálkodási és talajvédelmi szempontokat is; - a „kíméletes” talajművelést a talajtulajdonságokhoz és a termesztendő növényhez alkalmazkodva alakítja ki; kerüli a felesleges talajmozgatást, a műveletszám csökkentésére, a talajtaposás minimalizálására törekszik; - a talajerő-gazdálkodást a szerves- és műtrágyák együttes alkalmazására építi; a cél a tápanyagmérleg egyensúlyáig történő, rendszeres talajvizsgálatokra alapozott tápanyag-visszapótlás, amelynek csak egyik eleme a műtrágya az istállótrágya, hígtrágya, növényi maradványok, zöldtrágya, egyéb szerves hulladékok és komposztok mellett; a növényvédelemben a kémiai és nem kémiai eljárások egyensúlyára épülő integrált védekezést alakít ki, amelyben egymást kiegészítik a technológiai eszközök (növényszerkezet, vetésváltás, talajművelés, trágyázás stb.), az ellenálló növényfajták alkalmazása, a biológiai és biotechnológiai eszközök (hasznos rovarok kihelyezése, baktérium- és víruspreparátumok alkalmazása, génsebészeti módszerek stb.), a fizikai és mechanikai eszközök (mechanikai gyomirtás, szex-, fény-, illat-, színcsapdák stb.) és a kémiai védekezés; a cél nem a kártevők teljes kiirtása, hanem az, hogy a kártételt egy meghatározott küszöbszint alá szorítsák.