Adamik Tamás - Adamikné Jászó Anna (?szerk.?): Retorikai lexikon (Pozsony, 2010)
Retorikai lexikon
KAPRINAI ISTVÁN praeceptionibus concinnata. I-II, Kassa, 1758,1763 (Általános szent szónoklattan kezdők számára a régiek és az újabbak tanításaiból összeállítva) (752 és 878 old.). A második kötet címlapján a generatim helyett a speciatim áll, ti. az első kötetben az általános szabályokat, a másodikban a különféle műfajú egyházi szónoklatok tudnivalóit írja le, ezek: didacticus, panegyricus, morális. Óriási műveltségű szerző, újdonsága, hogy érdeklődése a francia klasszicizmus felé fordul [1, 88], sokat idézi a francia retorikusokat, de az olaszokat is. Azt írja, hogy a franciák tele vannak tehetséggel és józan értelemmel, az olaszok érzelemmel, a magyar szónokoknak egyesíteniük kell mindkettőjüket. Az érzelemkeltés tekintetében Cicero művészetét követi. A szerkesztésről szólván, melegen ajánlja a ->кгш használatát; a példát is hasznos szónoki eszköznek tartja; a narrációt főleg gondolatalakzatokkal kell ékesíteni. Az élokúciónak tulajdonítja a legnagyobb szerepet: „Ez a szónok legsajátabb és legfőbb mestersége: mert feltalálni és elrendezni... inkább az értelem, mint az ékesszólás dolga. Ide kell hát irányítani mind a világi, mind az egyházi szónok teljes erőfeszítését, hogy beszédeit minél ékesebben szólóra csiszolja. Tapasztaljuk ugyanis, hogy a kidolgozást elhanyagoló szónokokat nem szívesen hallgatják, és a kívánt eredményt sem érik el” [1, 91]. Elutasítja a barokk stílus homályosságát, a barokk allegorizmust, a rövid és világos beszédeket részesíti előnyben, melyeket a franciák és az olaszok művelnek, s melyeket a kevésbé művelt hallgatók is megértenek. Nyilatkozik a 18. sz. közepén még divatban lévő argutia, azaz szellemes stílus vonatkozásában is, ismérveit a francia jezsuita Dominique Bouhours műve alapján határozza meg, de idézi az -*elmésség barokk tekintélyeit is (Masenius, Tesauro). Tanítványait végül is népnyelvi szónoklatokra készíti fel, ezért „számos megjegyzése van a magyar egyházi beszédről” [1, 94], főleg -»Pázmány beszédeinek a tanulmányozására hívja fel a figyelmet. Saját művei közül a legtöbbször Szent Lászlóról szóló beszédére utal. Retorikája valóban kivételes mű [2, 58]; a jezsuiták retorikai és poétikai tevékenységéről a pártállami időszak irodalomtörténetében meglehetősen lekicsinylőén írtak [3, 404], nyilván ezek a prekoncepciós vélemények is hozzájárultak a retorika elhanyagolásához, hiszen retorikáinkat nagyrészt egyházi emberek írták, nem csak a homiletikákat. Irodalom: 1 Bán Imre (1971) Irodalomelméleti kézikönyvek Magyarországon a XVI-XVIII. században. Buda-601