András Sándor: Az otthonos idegen. Kukorelly Endre (Pozsony, 2011)
Ki vall miről, mi vall kiről?
valami újat kell éreztetnie, vagy játszadoznia kell az említett súlyos feladatok végzése helyett. Új valósat nem hozhat létre. Az alteregó nem mond semmit arról, hogy mi készteti az igazság kajtatására, és miért készteti: Miért ír? Csak tükörben láthatja meg magát, de amit a tükörben lát, nem ő maga. Neki kellenek a nők, de nemcsak a nők kellenek, hanem az is, hogy írjon erről. Miért? Mi van, kérdem már én, ha egy ponton egy író késztetést érez, hogy keresse, mi az igazság, ha nem akar legyinteni erre a késztetésre, és a lehetetlenre gondolva nem akar egyszerűbb játékokat játszani? Bizonyára sokféle válasz található ki ezekre a kérdésekre, én most azt válaszolom, hogy belekezd az Ezer és 3 írásába. Ha tud írni. Kukorelly tud, és meggyőződésem, bár elismerem, fiktív, hogy az alteregó, akárhogyan tud is írni, nem írhatná meg Kukorellyt. Ő nem lehet Kukorelly Endre, legfeljebb egyik fiktív vetülete. (Fiktív, ha egyik vetülete.) 4. No, és miért korunk anti-hőse? Ahol is az anti-hős érthető úgy is, mint az antiklimax - szótári jelentése: „hirtelen színvonalsüllyedés által nagyszabású előzmények meghazudtolása, irodalomban, stb.”, a stilisztikában „stílustörés” -, és érthető úgy is, mint antitézis, ami tézist feltételez, és nem szintézis. Úgy gondolom, nem az meghatározó, hogy a vallomások férfija nem tud egy nőnél maradni, hanem az, hogy nincs nő, aki mellett maradnia kell belső igényből. Mellékes, hogy hány évig maradna vele, hány nővel hány válást élne meg, a lényeg az, hogy nincs benne belső igény, ami irányítaná-korlátozná a nemi vágyat. Ez végül is a család válságára utal, ami a társadalmi rend válsága, pontosabban a közösség válsága. A mi korunkban ez úgy is jelentkezik, a legkisebb egységre redukálva, hogy két ember nem talál egymásban maradandó közöset. „Nincs bennünk semmi közös”, szokás mondani magyarázatként, hogy miért nem maradt valaki 174