András Sándor: Az otthonos idegen. Kukorelly Endre (Pozsony, 2011)
A megbékélt nyugtalanság költészete
vagy nem lehet figurálisán jelezni, vagy csak, mondjuk, a Klee képeiből ismert figuralitással. A köznapi és a misztikus érintkezése magában a közérzetben történik, maga a közérzet, de szavak-szójelek köznapi és misztikus használata révén. Első, de csak első megközelítésként gondoljunk Chaplinre mint kötéltáncosra a Cirkusz c. filmben, amikor a majmok rárohannak a szédítő sátor-magasban és tépni kezdik ruháját. A humorosság, amely ebben az esetben szinte groteszkké fájdalmasul, fátyolként fedi a kisember esendőségének és a légtornász emberfelettiségének együttesét, valami egységet, amely Chaplin arckifejezésében csak fókuszolódik. Ezen nem változtat annak tudása, hogy Chaplin filmszínész, sem annak meggondolása, hogy ő - aki egyben rendező is - ezt a jelenetet kigondolta, és a kötél esetleg csak másfél méterre feszül a föld felett, a filmközönség számára érzékelhetetlenül. A mozgó kép maga hat úgy, ahogy. Ez a megközelítés azért csak első, mert a cirkusz ugyan a köznapi valósághoz tartozik, de a legtöbb ember számára rendkívüli része a köznapi valóságnak, míg Kukorellynél a köznapi talán sohasem rendkívüli, s a köznapi és a misztikus szavak, illetve a szavak köznapi és misztikus használata magát a rendkívülit és a megszokottat egyesíti, például abban, ahogy az égbolton átdugott ujjat elkapja egy égi kapus és erővel kapaszkodik belé. A Kukorelly-féle közérzethez a beszéd egyszerűsége és a szavak csetlése-botlása, akadozása, a szófűzés szakadozottsága, meghökkenése, valamint a többnyire könnyen nyomon követhető cselek sorozata vagy montázsa jellemző. Szinte mindig érződik, hogy a szó(jel) csak anyaga a versnek, a prózának. A szövegben szójelek vannak, azok a bizonyos fekete hernyók. A műben jelentések és hangzások, esetleg alakzatok - amikor a szöveg a műbe dereng, a mű a szövegbe. Például: 31